Antigua Guatemala – a kezdetek

Hosszú repülés után landoltam Guatemalában, és bár többnyire az első transferemet és az első szállásomat előre le szoktam foglalni, fuvarom most nem volt. Egyrészt nem tudtam késik-e a gépem, másrészt nem akartam 3 órát várni a reptéren. Első kihívás készpénzhez jutni. Guatemalában nem annyira megy a kártyás fizetés. Egyrészt Visa mánia van, szóval Mastercarddal néha még az ATM-ből sem lehet pénzt felvenni, nemhogy fizetni. Ha mégis sikerül kártyával fizetni, 5-10%-ot számítanak fel a kártyahasználatért. (De pl. a patikában és a sim kártyáért is sikerült később felár nélkül kártyával fizetnem.)

Miután kivettem a max. kivehető összeget az automatából, nekiálltam fuvart vadászni. Persze sehol egy felirat, vagy bármi hivatalos személy, aki irányítaná a bóklászó turistákat a reptéren. De a helyiek tök jó fejek legalább, akkor is amikor nem tudnak semmit. Egy-egy hátizsákos alakot is megszólítottam, hátha egy irányba tartunk, és többen egyszerűbb fuvart fogni. Egy sietős csajszit is megkérdeztem, aki csak rohant tovább, hogy neki foglalt fuvara van. Hát jó. Aztán az egyik helyi arc, akit korábban megkérdeztem, integetett, hogy talált nekem valamit. És valóban, egy minibusz körül szerveződni látszott egy csoport. Kicsit alkudoztam, aztán hajrá. Két holland aki az Atitlán tóhoz tartott, egy osztrák srác, meg a korábban megszólított csajszi, akit otthagyott a foglalt fuvara. Miközben kászálódik be a buszba, az alábbi párbeszéd zajlik: -so, where are you from? kérdi ő. – Hungary. mondom én. – Neeeee. Ezt nem hiszem el! Így találkoztam Julcsival. És ő tehet róla, hogy fogalmam sincs, hogy milyen az út a reptérről Antiguába, mert azt bizony végigdumáltuk.

Mondjuk ő már a sokadik országát tolja a régióban, most épp Mexikóból érkezett. Lélekben felvértezem magam, hogy megint hónapokig (ha nem évekig) utazókkal töltöm az időm, és igyekszem nem irigykedni.

A forgalom borzalmas, de amint végre kijutunk a városból, simán lehet haladni az Antigua környéki dugókig. Az utak és az infrastruktúra egyszerűen nem ennyi autóra, nem ekkora autókra, nem ennyi emberre, nem ennyi turistára van kitalálva. Ahogy az egy úttal későbbi sofőröm találóan megjegyezte: nem az autó túl sok, hanem az utakat tervezők nem rendelkeztek vízióval a jövőről.

Antigua cuki. Olyan kis Szentendre. Macskaköves utak, helyes kis színes házak, buja zöld udvarok, nincs szemét, alig van kóborkutya, tele van rendőrrel, nyugati stílusú kávézókkal, francia pékséggel, csokimúzeummal és remek éttermekkel. De szerencsére a város szélén van teljesen káoszos helyi piac is. A nagy papaja-vadászatban egy ponton nem voltam biztos abban, hogy tudom hogyan jutok ki a piacról… Sikerült autentikus utcai kaját is találni. Egy néni pakolta ki a fél konyhát egy csodaszép, de amúgy csendes utcácskában, és egy asztal kivételével csak helyi arcok ebédeltek itt. A vegetáriánus igényeim sem ejtették kétségbe, a mindenféle fogások vega elemeiből kaptam egy speckó vega tálat. Soha rosszabbat.

Antiguába még visszatérek máskor, most tényleg csak az utazást akartam kipihenni, meg akklimatizálódni a helyhez. Ez kiválóan sikerült. Persze a helyi kávézókat is fel kellett fedezni. A szállásom ígéretesnek tűnő kávézója ugyan csalódásnak bizonyult, de szerencsére hamar találtam egyet, ami az ízlésem szerint való. Itt figyeltem fel két srácra, akik a baristát kérdezgették a kávéról, és többféle kávét is rendeltek. Nem tudom mi hívta fel rájuk a figyelmem, de ez a valami nem hagyott nyugodni. Mikor a mellettem lévő asztalhoz leültek, akkor értettem meg. Egymás között magyarul beszéltek. Minden jobb meggyőződésem ellenére csak felfedtem, hogy egy nyelvet beszélünk, és ebből is egy klassz beszélgetés kerekedett. Speciel ők Amszterdamban élnek (a tegnapi Julcsi Ausztriában), és egy közép-amerikai kávétúrán vannak. Egyikőjük barista, találtunk is gyorsan közös ismerőst a kávé világából.

Tőlük hallottam először, hogy a mindenki nagy kedvencét, a kétnapos Acatenango vulkántúrát előre nem látható ideig felfüggesztették. A túra lényege, hogy felmászol kb. 3.600 méterre, és onnan nézed a szomszéd vulkánt, a Fuego-t, ahogy az kb. 20 percenként kitör. Nappal a hamut, éjszaka a vörösen világító lávát csodálod. Itt alszol, aztán hajnalban felmászol 3.900 fölé (3.976m), az Acatenango csúcsára, megnézni a napfelkeltét. Namost a Fuego produkált egy nagyobbacska kitörést, amitől lángba borult a fél hegyoldal. Evakuáltak néhány csoportot, eloltották a tüzet, és most arra várunk, hogy a hatóságok újra megnyissák a parkot. Többszáz végtelenül csalódott utazó kóvályog Antigua utcáin azon töprengve, hogy mi legyen most a túra helyett.

Pedig Antiguában is van mit tenni. A korábbi főváros valójában a spanyol hódítók hármas számú választása a főváros helyszínére. Az egyes számú választás a mai Iximche helyén csak pár évet bírt a gyakori maja tiltakozások miatt, aztán 1527-ben költözött a jelenlegi Ciudad Vieja környékére. Ennek sem volt hosszú karrierje, itt az Agua vulkán kitorése és rombolása bíztatta a vezetőket költözésre. 1543-ban alapították Antigua Guatemalát a jelenlegi helyén. Zseniális választás volt ez is, hiszen a gyakori földrengések nem tették biztonságosabbá a várost. Szinte folyamatosan újáépítésben voltak, mígnem az 1773-as földrengés betette a kaput. A főváros a jelenlegi Guatemalavárosba költözött, Antiguát pedig hivatalosan ki kellett üríteni. Na, ez utóbbi nem történt meg, mára ez egy virágzó turistaközpont rengeteg rommal. Főként trmplomok, katedrálisok romjaival, amik amúgy lenyűgözőek.

A város látképét a Volcán de Agua csodaszép vulkáni kúpja uralja délen. Egy-egy utcáról, tetőről látható az Acatenango kettős kúpja a pöfékelő Fuego mellett. Fel lehet még mászni a város északi pontján lévő Cerro de la Cruz kilátópontba, kb 30 perces gyaloglással, de persze mikor újítanák fel, mint amikor arra járok? Mondjuk a porban kitaposott ösvény mutatja, hogy merre kell megkerülni az építkezést, hogy mégis lássunk valamit.

A szállásom zseni, jókat ettem, jókat kávéztam – másfél nap Antigua után kész vagyok, irány a part!