Hullámzó zöld dombok – Cameron-felföld

Az elképesztően meleg és párás Penang után a Cameron-felföld felé vettem az utam. Mint kiderült, Deborahval együtt, akivel a georgetowni hostelben találkoztunk. Egy szemhunyásnyit sem aludtunk az indulás előtti éjszaka, na nem mintha agyon izgultuk volna magunkat. Az egyik szobatárs, egy ausztrál srác tesztelte a tűrőképességünket. Amikor éjszaka mattrészegen ért vissza a szobába és hozzávetőlegesen tíz percet vett igénybe, hogy leszenvedje magáról a pólóját – ugyanis félúton elakadt, a feje és a magasba tartott karjai átmenetileg a póló fogságába kerültek – , akkor már sejtettem, hogy mozgalmas éjszaka vár ránk. Reggelig négyszer esett le az ágyról. Khm. Igen, egy felső ágyon aludt, és nem, nem tört el semmije. Egy komplett folyosótakarításra volt szükség az egyik bizonytalan mosdóba jutási kísérlete után, és akkor most a további részletektől megkíméllek benneteket. Pedig sosem alszom party-hostelekben, pont azért, hogy ne legyenek ilyen élményeim. De nehéz ezt kiszűrni, ha a pár saroknyira lévő hostel “65 ringgitért annyi sört iszol amennyit bírsz” akciót tart. (Ez kb 4.300 forint. Egy darab dobozos sör a boltban amúgy nagyjából 9 ringgit, kb. 600 forint.) Emberünk pedig huszonéves ausztrál. Kell többet mondanom?

Ennek az incidensnek köszönhetően fogalmam sincs, hogy a Penang és Cameron-felföld közötti út milyen tájakon visz, mert amint elindult a busz, én élénken tanulmányozni kezdtem belülről a szemhéjam. Csak a kanyargós úton ébredtem, a kb. 6 órás utazás utolsó órájában. És ahogy közeledtünk Tanah Rata (a felföld központi települése) felé, úgy szontyolodtam el egyre inkább. Teaföldek látványával álmodtam, helyette pedig kék nylonnal meg fóliasátrakkal borított földeket láttam mindenhol, meg egymásba érő nem túl szép falvakat, meg hoteleket hotelek hátán. Ezek után már nem tudtam, hogy mire számítsak. Az energia szintem egy rövidke sétát engedélyezett, de amikor megláttam a “vízesést”, ami a túra útvonal fénypontja lett volna, még inkább aggódni kezdtem, hogy mit látok majd a másnapi programon, amire befizettem.

Mert mi is a Cameron-felföld? Ez egy nagyjából Szingapúr méretű felföld Kuala Lumpurtól olyan 200 km-re északra, 1100-1800 méter közötti tengerszint feletti magassággal, kellemes, soha nem túl meleg klímával. Tökéletes felállás kiváló tea termesztésére és ugyancsak otthont ad egy különleges esőerdőnek.

Egy nagyhangú, csupaszív, szenvedélyes srác, Appu, lett a másnapi vezetőnk. Be nem állt a szája, de milyen jól tette! Az ilyen figurák adják vissza a hitem, hogy vannak még értékeket védő, elveikhez hű arcok a turizmusban. Először a felföld legmagasabb pontjára, a Gunung Brinchangra látogattunk, amely egyben otthont ad földünk legidősebb magasföldi őserdejének. Ezt a helyet csak Mossy Forestként, mohás erdőként emlegetik. Valami csodálatosan gazdag a növényvilág és mesébe illő, ahogy a fákat minden oldalról körbeveszi a moha. Már ahol nem látszik az emberi pusztítás nyoma. Mert hogy beindult itt is a tömegturizmus és a mindenféle figyelmeztetések ellenére mindig vannak olyan idióták, akik letérnek az ösvényről és a pallók helyett a mohán mászkálnak fel s alá, vagy egy jó fotó kedvéért felmásznak a fára, amiről az érzékeny mohakéreg egy szempillantás alatt pereg le a ránehezedő súly hatására. Nem véletlen, hogy a kormány egy időre teljesen lezárta a területet a turizmus elől. De mivel így is özönlöttek a népek, ezúttal vezető – így még kevesebb kontroll – nélkül a területre, pár hónapja újranyitották. Appu szenvedélyesen mesélt az igyekezetről, hogyan próbálják megóvni a területet, de mérhetetlen mennyiségű infót osztott meg a növényvilágról is, érdekesebbnél érdekesebb sztorikkal fűszerezve a pusztán biológiai ismereteket. Csodálatos hely, és azt kívánom, hogy mindenki láthassa.  De a maláj herceg közelgő látogatása miatti előkészületek – kompletten felújítják az odavezető utat, plusz egy büfé felépítését is engedélyezték – nem kifejezetten ezt a jövőt vetítik előre.

Az őserdő után megkaptam az álmom, a végetnemérő teaültetvények látványát. A BOH ültetvények egyikét látogattuk meg a felföldön lévő három nagy ültetvény közül. Mint kiderült, ez az egyetlen, ahol a látogatókat beengedik fotózni, fotózkodni a teacserjék közé és a gyárat is meg lehet látogatni. A helyiek roppant büszkék az ültetvényekre, hiszen jó minőségű tea kerül ki innen, és lényegében ez az egyetlen hely Malajziában, ami ezt elmondhatja magáról.

A programot egy eperfarm látogatásával zártuk. Kicsit hatékonyabb formában zajlik itt az eper termesztése, mint nálunk a kiskertben. Hm, ezt valahogy ötletként felvezetem majd a szüleimnek.

Szerencsére még épp időben értünk vissza a szállásra, még mielőtt durván leszakadt volna az ég. Néhányan elindultak ugyan túrázni, de valahogy a 35 fokos Penang után nem vágytam a 15 fokban, zuhogó esőben mórikálni magam. Elkényelmesedtem, na.