Akkor kinyírtak valakit? De kit?

Először is, ez nem egy modern kori bűneset vagy egy napilap béna szalagcíme. Hanem a legnagyobb rejtély, ami foglalkoztat ebből az egész maja hacacáréból. Tudom, hogy a fotókon ez mind ugyanúgy néz ki: azonosítatlan kőhalmok, piramisok, kivehetetlen faragványok, rossz szögből és rossz fényviszonyok között elkövetett vizuális bűncselekmény, amit rátok zúdítottam. De higgyétek el, mindnek van saját hangulata, története, de leginkább máig meg nem magyarázott részletei.

Egyetlen maja romvárosnál sem fogadtam idegenvezetőt, kivéve a Belize-i ATM barlangban, ahol ezt nem lehetett megúszni. Ott szerencsém volt, mert egy nagytudású, de roppant laza srác vezetett minket, és rengeteg érdekes infóhoz jutottam. Ahol még szívesen fogadtam volna vezetőt, ott szerteágazó okok miatt, de erről lemaradtam. De ahol lehetett, nem pofátlanul ugyan, de bele-bele hallgattam az idegenvezetők mondanivalójába. Volt, hogy roppant unalmas dolgokat meséltek (tudjátok: dátumok, megjegyezhetetlen nevek, ki uralkodott ki után), nem a szaftos részleteket. Amiről mindenki mást mondott: mi történt a labdajátékok során.

Merthogy mindenhol van labdajátékpálya. Volt aki nemes egyszerűséggel focipályának hívta, de ez valószínűleg tényleg a szakma legalja. Na de mi is ez, mit is tudunk erről az egészről?

Mezoamerikai labdajátékok

Tudjuk, hogy ez egy évezredekre visszanyúló labdajáték, aminek a sporton és a szórakoztatáson kívül politikai és rituális szerepe is volt. Tudjuk, hogy a játék csapatjáték, hogy tömör gumilabdával játszották (ami kb. 4 kiló lehetett), hogy voltak szabályok arra, hogy mely testrésszel lehet a labdához érni, hogy egy folyosószerű pályán játszották, amelynek oldalfalai (vagy épp a pálya széle) lejtős volt. Azt is tudjuk, hogy az évek, évszázadok alatt a szabályok változtak, fejlődtek, játszották az olmékok, az aztékok, a maják, és a szabályok területileg is változtak, változhattak, sőt, akár városonként is.

A szabályok rugalmas változására utal az is, hogy a pálya formája, kialakítása is változatos, egyes helyeken extra elemek jelennek meg: Mexikóban több helyen kőkarikák helyezkednek el az oldalfalakon 5-6 méter magasan, és úgy sejtik, hogy ha sikerült a labdát a karikán átjuttatni, a játék azonnali győzelemmel ért véget. Máshol, pl. a hondurasi Copánban vörös ara fejek díszítik az oldalfalat (3-3), ugyancsak elég magasan – talán ezeket eltalálva lehetett instant győzelemhez jutni.

Sejtjük, hogy szerepet kaphatott akkor is, amikor politikai és háborús helyzeteket kellett megoldani. Feltételezik, hogy egy-egy konfliktusos helyzetben labdajátékkal döntöttek el városállamok közötti vitákat, azaz a háborút „kiválthatta” egy mérkőzés.

Azt is tudjuk, hogy valamilyen módon emberáldozatok is köthetők a labdajátékokhoz. Az aztékok és a maják is elég erőszakos népek voltak, szóval ez abszolút megfelel annak, amit ezekről a civilizációkról tudunk. Van az a teória, hogy bizonyos helyzetekben hadifoglyokkal játszatták a játékot, és a játék végén a vesztest, vagy épp az összes játékost feláldozták.

Ki az áldozat?

És itt kezd érdekes lenni a történet. Ez az amiről a források ellentmondásos információt tartalmaznak, a kutatók elméletei sem egyeznek, és ezzel összhangban az idegenvezetők is a saját szájuk íze szerint mesélik a történetet – már ha egyáltalán szót „pazarolnak” a labdajátékra. (Hallottam egy csávót, aki szépen felsorolta, hogy hány méter széles, magas az oldalfal, milyen hosszú a pálya és hol ültek a nézők, majd szépen tovább indult mindenféle magyarázat nélkül.)

Szóval, képzeljük el, hogy egy fontos mérkőzés előtt állunk. A játék az isteneknek tetsző kell, hogy legyen és fontos politikai kérdés a tét. A pályára álló két csapat az egymással konfliktusban álló városállamokat képviseli, a csapatokat (akár) a városállam hadvezére/politikai vezetője/uralkodója vezeti, és a tét egy fontos kérdés eldöntése, akár a függetlenség elvesztése, a háború megelőzése. A felek tudják, hogy nem csak a saját városuk szabadsága a tét, de hogy az isteneket kiengeszteljék és a játék eredménye mindenki által elfogadott legyen, a játékot emberáldozattal fejezik be és emelik rituális szintre. Hiszen mi lenne erősebb szimbóluma az isteni döntés elfogadásának, mint az emberáldozat.

A mérkőzés óriási feszültséggel jár, a nézők, az uralkodó osztály, az uralkodó, a papok, de meg inkább a játékosok érzik a mérkőzés súlyát. Egy „gól” nem csak egy gól. A felfokozott hangulat nem ér véget a mérkőzés befejeztével. Győztest hirdetnek, egyúttal előkészítik az emberáldozatot. A vesztes fél csapatkapitányát – legyen az a seregek parancsnok vagy épp a város tanácsosa – felkészítik élete legnehezebb és legmagasztosabb szerepére: feláldozzák az isteneknek. Sőt, talán az egész csapatot. Vesztettek, így feláldozzák őket. Logikus, nem? Vagy nem?

Mi is az igazi áldozat? Mit ajánlunk fel az isteneknek? Valamit, ami nekünk fontos, ami a legkiválóbbika az ő fajtájának. A legfinomabb étkeket, a legszebb tárgyakat – nem a legócskábbat. Tehát valódi áldozat, és az isteneknek tetsző áldozat-e a vesztest feláldozni? Vagy inkább a győztest, aki erős, legyőzhetetlen és a legkiválóbb játékosa/csapata korának?

Ha ez utóbbi történt, minden politikai és katonai nyomás ellenére, ki akart igazán győzni? És lehetett-e esélye a nyertes városnak legerősebb vezetője/katonája/uralkodója nélkül sikeresen leigázni és hatalma alatt tartani a vesztes várost? Vagy egy újabb labdajátékon eséllyel indulni?

Na de ha az előbbi, és a vesztest végezték ki, elégedettek-e az istenek?

Mindkét elméletnek komoly támogatói vannak. Bármi is a meggyőződésük erről, váltig állítják, hogy ez tök egyértelmű, és minden forrás az ő igazukat támasztja alá, és nem is értik, hogy ez a kérdés hogy merülhet fel. És egyébként is, mindenki tudatlan, aki másképp gondolja…

Szerintetek kit áldoztak fel: a vesztest vagy a nyertest?