Megérkeztem Jávára

Ma nem sietek sehová. Az egyetlen feladat, hogy átjussak Baliról Jávára, és megtaláljam a szállásom, ami fent van a hegyen.

Elgyalogoltam a kikötőbe és megvettem a jegyet a kompra, mindössze 6.500 rúpiáért (130 HUF). Ilyenkor tudatosul bennem, hogy máskor mennyire lehúznak. A komp út alig egy óra beszállással-kiszállással együtt. Az volt a tervem, hogy elmegyek a közeli vasútállomásra, megyek két megállót, hogy közelebb legyek a végcélhoz és csak ott fogok taxit. A vasútállomás előtt megálltam egy kedvesnek tűnő helyen ebédelni, ahol két hátizsákos kanadaiba botlottam. Ők is a hegyre tartanak, és úgy tippeltük, hogy a szállásaink nincsenek messze egymástól. Az étterem tulajdonosa szerint jobban járunk, ha taxit fogunk itt, nem spórolunk annyit a vonattal. Jó ötletnek tűnt, ha már hárman is vagyunk a taxira. Szerinte kb. 100.000 rúpia az út reális ára. Le is intettünk egy taxit, aki egy 150 ezer/fő ajánlattal nyitott. Vajon az a 100 ezer is per fő volt? Alkudoztunk kicsit, de 400 alá nem akart menni, ekkor fordultunk el, hogy akkor otthagyjuk. Így mentünk le 350-re (7.000 HUF, kb. 2.400 per fő).

Csodaszép úton jöttünk, több mint egy órát, rizsföldek és pálmafák között. A lányok szállása csodás volt, rizsteraszok között, medencével. Kicsit sajnáltam, hogy én nem ott szállok ki. Mentünk tovább. A sofőr megállt egy boltnál, és nem csak magának, de nekem is vett ajándékba egy üdítőt, majd megkerestük a szállásom, ami végre egy igazi homestay, itt van körülöttem az egész család. (Köszönöm az ajánlást Judit!) Szinte senki nem beszél angolul, de szuper kedvesek, és tulajdonképpen ektivitizünk. A falu apraja éppen maltert kever nagy erővel, iskola után a mecset építésében segédkeznek. Tök aranyosak. Amint az egyetlen angolul beszélő felnőtt magamra hagy, hogy a holnapi túrámat tervezze, a gyerekek szégyenlősen rajtam próbálgatják az angoltudásukat.

Kaptam teát és banáncsipszet is, az anyuka mellettem ücsörészett mosolyogva, de beszélgetni sajnos nem tudunk.

Ja, és egy órával közelebb kerültem hozzátok, már csak 5 óra az eltérés.

Elmentem sétálni a szomszéd faluig. Magamon kívül csak két turistával találkoztam. A helyiek mindenhol mosolyognak, bőszen helóznak és legfőképpen nem akarnak eladni nekem semmit. Még az éppen zajló röplabda meccsre is invitáltak. Mármint hogy álljak be az egyik csapatba. A táj lenyűgöző: rizsföldek különböző stádiumban, aratás is van, frissen vetett teraszok, és mélyzöldek még kalász nélkül. Sétálgatok a teraszok között, mint valami giccses mesében. Hálás vagyok, hogy itt lehetek.