Osa-félsziget és a Corcovado Nemzeti Park

Az Osa-félsziget a csendes-óceáni oldalon, egészen délen, a panamai határ közelében található. Viszonylag nehezen közelíthető meg, ennek köszönhető, hogy a dzsungel és az itteni élővilág kevésbé szenvedi meg a civilizáció, az urbanizácó és a turizmus hatásait. Jellemzően két fő desztináció van a térségben: Bahia Drake (azaz a Drake-öböl) és Puerto Jimenez. Ez utóbbiba egy kicsit bonyolultabb és több időbe telik eljutni, így én a nyugati oldalon lévő Drake-öblöt céloztam meg.

Utazás Uvitából a Drake-öbölbe

Szárazföldön is megközelíthető az öböl kis települése, Agujitas de Drake, de sokat hallottam a hajóútról, amit én is ki akartam próbálni. Igen, a soha nem múló tengeribetegségre való hajlamom ellenére.

A menetrend tehát hajnali indulás Uvitából (egy olyan busszal, ami vagy megy reggel 5-kor vagy nem) Sierpébe, onnan pedig egy órás hajóút. Kitaláljátok? Hiába gyalogoltam ki még sötétben a 20-25 percnyire lévő autópályán lévő megállóba, a remélt közvetlen buszjárat sosem jött. Ezért be kellett iktatni egy extra megállót Palmar Norte-ban, ahová az 5:30-kor befutó busz el is vitt. Ott röpke másfél órás várakozás, és jött is a busz Sierpébe. Itt az út mellett is látható egy-két példány a tökéletes gömb formájú, prekolumbiánus kőgolyókból, és kb. félúton, a Finca 6 farmon kialakított múzeumban még többet lehet látni, illetve megtudni róluk. Ez nekem sehogy se fért bele a menetrendembe sajnos. Pedig szuperizgi teóriák vannak a keletkezésükről, funkciójukról.

Sierpében újabb várakozás és a legrosszabb Costa Rica-i kávém után 11:30-kor (oké, 15 perces késéssel, de az itt nem számít) elindultunk a hajóval. A hajó egy kb. 12 fős csónak, és csak napi 2 járat van, egy dél előtt, egy pedig du. 4 körül, szóval így kell belőni az utazást.

A kikötőközeli párszáz méter után a hajó kilőtt mint a golyó, és száguldottunk a Sierpe folyón az óceán felé olyan tempóban, hogy nem volt időm rosszul lenni. Egyébként tényleg csodaszép ez a vízi út. Először nagyobb (sportos) kanyarokat vesz a folyó, aztán a delta mangrove erdei között lehet kicsit kanyarogni, ha jófej a kapitány és úgy dönt, hogy bepillantást nyerhetsz a szűk kis csatornák világába. Többnyire úgy dönt. Esetünkben meg is álltunk egyszer egy krokodilt megcsodálni, másodszor pedig egy lajhárt (vagyis egy fa tetején kuporgó szőrcsomót). A visszaúton is ugyanaz volt a kapitányom, akkor aprócska bolondozó mókusmajmok miatt álltunk meg.

A hajóút legizgalmasabb (értsd: halálfélelemre okot adó) része az, ahol a folyó a nyílt óceánnal találkozik, és a lélekvesztő ráfordul a gigantikusnak tűnő hullámokra. Ráadásul kisebb sziklacsoportok között kell ellavírozni, szóval itt tényleg minden adott a rosszulléthez. Azt hiszem itt a félelem száműzte a tengeribetegséget, így még a borzasztó kávé is bent maradt. A megérkezés is izgi: nincs kikötő vagy dokk, a partra szállunk ki járó motor mellett és apály-dagály függvényében kisebb-nagyobb hullámok közepette. Tényleg izgi. Ott tartózkodásom alatt egyébként láttam, amikor egy kapitány kicsit kevésbé volt ügyes, a csónakját a parthoz csapta egy nagyobb hullám, és oda is lett a hajómotor, ezzel pedig a mindennapi megélhetés. Szóval észnél kell lenni.

A Drake-öböl

A Drake-öbölben egy egyszerű, kicsi, de klassz szállásom volt, amit a kanadai-svéd Jamaica vezet. A szülei még tizenévesen Jamaikán találkoztak először, majd egy év múlva még egyszer. Rájöttek, hogy nem bírják a hideg országaikban a telet, és a trópusok szeretete mellett a hippi életmódjuk is passzolt, így igazán szép pár lettek. Lányukat pedig az első találkozásuk helyszínéről nevezték el. Jamaica félig Stockholm, félig Vancuver mellett nőtt fel, és gyerekkora óta járt vissza rendszeresen az Osa-félszigetre, pár éve pedig végleg oda költözött, és elindította a saját bizniszét. Közben a félszigeten egyre több kislány kapja a Jamaica vagy a Yamaica nevet.

A település nem túl nagy, de innen akár gyalogosan is egy elég nagy terület járható be, és természeti szépségben nincs hiány. Először a parton délre, a Corcovado Nemzeti Park irányába futó ösvény egy részét jártam be. Ez egy olyan ösvény, amit a helyiek is használnak (pl. munkába járásra) és teljesen ingyenes. Korai indulással el lehet sétálni a 9 km-re lévő San Josecitoba, vagy kisebb lelkesedés, hosszabb bámészkodások, vagy nyűgös gyermek/családtag/barát esetén tulajdonképpen bármelyik szimpatikus strandig. Ez az útvonal ugyanis sok-sok kicsi öböl és strand füzére, és egyik ámulatba ejtőbb, mint a másik. Ha szerencsés vagy, akkor a Rio Claro folyón való átkelés sem okoz gondot, ha pedig mégis, akkor az a végállomás, onnan kell visszafordulni. A Rio Claro elég trükkös: az ösvény itt a parttól távolabb vezet, egyenesen egy síphoz, amivel a 2 dolláros csónakost lehet hívni segítségért, és száraz lábbal átkelésért. Mondjuk nem annyira covid-biztos megoldás, de ez van. Nekem szerencsém volt, nem volt magas a vízállás a torkolatnál, és bokáig érő vízben sétáltam át a túlpartra. Mondjuk erősen siettem krokodil-para okán. (Jamaica azt mondja, a helyiek és ő is szokott fürdeni a Rio Claroban, és többször is úszva tette meg az utat a két part között, de tényleg lehetnek krokodilok…) De ismerek olyat is, aki nem tudott átkelni dagálykor, ráadásul a csónakos sem jött.

Nagyon szerettem ezt az útvonalat. Ráadásul az itt élő vörös ara papagájok seregei kápráztattak el, ezért úton-útfélen meg kellett állnom. Csodaszép a színűk, iszonyú hangosak, és folyton izegnek-mozognak, igyekezni kell a fényképezőgéppel egy-egy jó fotóért.

San Josecitoból egy kis kérleléssel hajóval is vissza lehet jutni a Drake-öbölbe, de én annyira szerettem ezt az útvonalat, hogy egy kiadós lubickolás, hullámokban fetrengés után inkább visszafelé is gyalogoltam.

Másnap egy kevésbé ismert vízeséshez gyalogoltam el, aminek az is a különlegessége, hogy a folyóban gyaloglással közelíthető meg. Kora reggel indultam neki, és csak reméltem, hogy időben észreveszem az ösvényt, amin el kell hagyni a folyómedret. Azt gondoltam, hogy ez a folyóban gyaloglás amolyan bokáig gázolós történet lesz. Nos valóban így indult, mígnem egyszercsak derékig süllyedtem, menthetetlenül eláztatva a farmer rövidnadrágomat. Öööö, miért is nem gondoltam erre? Lehet, hogy az sem volt a legokosabb ötlet, hogy kora reggel egymagamban a dzsungel közepén gázolok egy folyóban majd’ egy órán keresztül, miközben pl. köztudottan veszélyes kígyók is laknak a környéken. Szerencsére épen odaértem és csak az enyém volt a látvány. A visszaút is eseménytelen volt. Persze közben valamiféle felfedezőnek, vagy Indiana Jonesnak éreztem magam, és roppant hálás voltam az életemért.

A Corcovado Nemzeti Park

Erős vita dúlt bennem, hogy meglátogassam-e a nemzeti parkot, vagy inkább csak élvezzem az öböl örömeit. A Corcovado Nemzeti Parkba csak vezetővel lehet belépni, és nagyon nem olcsó:egy félnapos látogatás 90 dollárnál kezdődik, ráadásul nagyon vegyes élményeket hallottam innen. Végül úgy döntöttem, hogy eddig egyszer sem vezetővel jártam be a nemzeti parkokat, de itt, a legtutibb parkban áldozok erre. A túra kora reggel kezdődik egy egyórás hajóúttal, ami a Sirena parkőr állomás közelében teszi ki a kis csapatokat, majd kb. 4-5 óra sétával annyi vadállatot próbálunk felfedezni, amennyit csak lehet.

Igen, sok kis csoport járja a környéken az ösvényeket. Igen, nincs olyan élmény, mintha egyedül lennénk az erdőben, és igen, kicsit zsúfolt a hely. De mégsem bántam ezt a napot. Láttunk egy csapat pekarit (vadmalacot), pulykához hasonlító great currasow-t, mind a négy Costa Ricában honos majmot (bőgőmajom, mókusmajom, ateles/pókmajom, csuklyásmajom), lajhárt, coatit, agutit, vörös arát, tukánt, mindenféle békákat, kékfejű motmot madarat, jégmadarat és óriási szerencsével egy tapírt is. Ez utóbbi nem kis dolog, nem szaladgálnak mindenfelé az erdőben.

Vannak, akik úgy mennek a nemzeti parkba, hogy bent töltenek egy éjszakát a parkőr állomáson. Az igazán klassz lehet. Egyébként több ilyen állomás is van, de csak a La Sirenanal lehet bent tölteni az éjszakát. Egyébként van más lehetőség hasonló élményekhez jutni, nem kell a nemzeti parkba menni. A Puerto Jimenez oldalon van több olyan szállás is (még hostel is!), aminek van saját túraösvény-hálózata. Ha több időm lett volna itt, akkor biztosan átruccanok arra az oldalra is, de már így is egy nappal meghosszabbítottam az ittlétemet, annyira megszerettem ezt a helyet.

Ide is megérkezett az esős évszak, így a napok második felével itt sem lehet igazán számolni, de a teraszon ülni egy finom kombuchával és a trópusi esőt bámulni sem egy utolsó program! Sokan mennek egyébként itt búvárkodni vagy sznorkelezni, és jönnek vissza ördögrájákkal és cetcápákkal úszós élményekkel, de sajnos a tengerbehányási tendenciám miatt nálam ez nem opció.

Fájó szívvel vettem búcsút ettől a helytől, nagyon szerettem itt lenni. Őszintén mondhatom, hogy az Osa-félsziget az egyik legszuperebb helyszín volt, ahogy Costa Ricában jártam. Miután a meghosszabbított itt-tartózkodásom is lejárt, tovább indultam San Gererdo de Rivas felé.

Árak

• Busz Uvita – Palmar Norte: 1.800 CRC (kb. 900 HUF)
• Busz Palmar Norte – Sierpe: 350 CRC (kb. 175 HUF)
• Hajó Sierpe – Bahia Drake: 11:30 15 USD, 16:00 20 USD (kb. 4.500 HUF / 6.000 HUF)
• Szállás: 18 USD/éj-től (kb. 5.400 HUF-tól)
• Félnapos program a Corcovado Nemzeti Parkban: 90 USD/fő-től (kb. 27.000 HUF/fő-től)