the world in my eyes

Rólam

Jóga Jucóval
Yoga with Juco - pinterjuco.hu

Van már 10 éve is, hogy elkezdtem jógázni. Akkor még semmi mást nem láttam benne, mint egy új mozgásformát, ami a testemet edzi, formázza. Többnyire Bikram jógáztam és imádtam a forróságot, meg a rutint, hogy mindig ugyanazokat a pózokat gyakoroljuk minden órán, így nagyon könnyű volt látni a változást, a fejlődést. Később kipróbáltam az astangát, vinyasa flowt, és a dinamikusabb hatha órákat. Többször abbahagytam majd újrakezdtem a jógázást és megtapasztaltam milyen újra és újra megerősödni és dolgozni a hajlékonyságomon, lazaságomon.

Sok év gyakorlása után döbbentem rá, hogy mennyi jót hozott a jóga az életemben átsegített a legnehezebb időszakokon is. Ekkor fedeztem fel igazán, hogy a jóga a testgyakorláson túl jóval többről szól. A meditáció, pranayama (légzéstechnikák) és a jóga elvrendszere is a jógagyakorlásom és az életem része lett. Nagyjából ekkor fedeztem fel azt is, hogy mekkora örömet okoz együtt gyakorolni másokkal és megosztani a tapasztalataimat.

2017-ben okleveles jógatanár lettem, miután elvégeztem a Yoga Alliance (Nemzetközi Jógaszövetség) által elismert, 200 órás jógaoktató képzést Thaiföldön. Majd ugyanott tanítottam is az oktató gyakorlatom részeként.

A jógaóráimon nagyon fontosnak tartom, hogy biztonságos környezetet teremtsek a  gyakorláshoz, és minden óra elején meditálunk, hogy lecsendesítsük az elmét és felkészítsük a gyakorlásra. A magánóráimon bemutatom a pózokat, segítem a gyakorlásodat és javítom a tartásodat, kiigazítom a pózokat, hogy azokat biztonságban gyakorold, és a helyes tartást sajátítsd el, gyakorold a továbbiakban.

Nagyon élvezem a dinamikus órákat, így a vinyasa flowt és a dinamikus hatha órákat, de sokat ad a yin jóga vagy a restorative (erősítő) jóga gyakorlása és oktatása is. Magánóráimon kombinálom a különféle jóga irányzatokat, hogy azok a leginkább szolgálják a te céljaidat és harmonizáljanak az aznapi fizikai és lelki állapotoddal.

A jóga előtt

A jóga előtti életem nagyon sokszínű. Közgazdaságtant tanultam, a második diplomám pedig nemzetközi és európai igazgatásból szereztem. Évekig a magyar közigazgatásban dolgoztam, majd Spanyolországban élve a latin-amerikai bennszülött közösségeinek küzdelmeit kutattam, majd egy multinacionális cégnél dolgoztam évekig menedzserként Magyarországon.

Imádom a természetet és a hegyeket. Ha tehetem, az időmet a friss levegőn a hegyekben töltöm, túrázom, vagy csak élvezem a nyugalmat és a teremtő erő jelenlétét – amit sosem címkéztem fel misztikus nevekkel. Sokat utaztam, hogy minél többet lássak a világból, és a legutóbbi délkelet-ázsiai utamról utazó blogot írtam.

Sokféle karriert kipróbáltam életemben, és mindegyikben sokat tanultam, fejlődtem és megtaláltam a magam örömét. Mindig szerettem másokkal együtt dolgozni, hozzájárulni ahhoz, hogy munkatársaim megtalálják rejtett erősségüket és támogatni őket, hogy megvalósítsák céljaikat. A coaching és a mentorálás része volt a legtöbb munkámnak és a coaching munkát azután is folytattam, hogy kiléptem a reggeltől estig tartó irodai munkák világából.

Utazós blog

pinterjuco about rolam“És blogot miért nem írsz?” Khm. Hát tudom én? Talán mert nem vagyok világutazó, meg mert mindent leírtak  már, meg egyáltalán érdekes ez? Évekig ezt gondoltam, amikor az utazásaimról hazatérve előbb vagy utóbb valaki feltette ezt a kérdést.

Mert utazni nem most kezdek. Bár nem vagyok klasszikus backpacker, már a főiskola alatt viszketett a talpam, hogy minél hamarabb, minél messzebbi tájakra jussak el. Ekkor önkéntesként olyan civil szervezeteket segítettem, ahol esélyem volt külföldi konferenciákra, kiküldetésekre menni. Társszervezője voltam olyan nemzetközi eseménynek, ahol muszáj volt utazni. Aztán az első munkahelyem az állami szektorban is megajándékozott két távol-keleti tanulmányúttal.

A közigazgatástól elszakadva éltem egy évig Madridban, utazgattam Spanyolországban, és addigra már a túrázás, a hegymászás szenvedélye is megtalált. A hegyek szerelmeseként jutottam el az Andokba, Patagóniába, az indiai és nepáli Himalájába és Új-Zélandra is.

És ezekről mind nem született blog, csak a barátaimnak tartott beszámolók, vetítések adtak keretet az élményeimnek.   Ezúttal kicsit hosszabb útra indulok, talán nem az utolsóra. És belevágok: nem csak képekben, de rövid bejegyzésekben is megörökítem a történeteimet.

Pintér Judit vagyok. Jucó. Örülök, ha velem tartasz, és bárhol is olvasod a soraimat, kicsit részese leszel a kalandomnak.