San Marcos és az Atitlán-tó

Na, erről nehéz lesz írni. Kezdjük akkor az alapokkal. Az Atitlán-tó Guatemala második legnagyobb tava, egy krátertó, ahol a látványt meghatározza 3 vulkán: San Pedro, Atitlán és Toliman. A part nagyjából 1.500 méter tengerszint feletti magasságban van. Tizenegykettő település van a partján, mindegyik egy kicsit más karakterrel. Santiago de Atitlán a legrégebbi település a parton, máig kevésbé turistás, San Juan egy pici művész központ tele galériákkal, San Pedro egy backpacker party város, Santa Cruz szuper pici, nagyon layed back, San Marcos a spirituális és jóga fókuszú hippi buborék.

Jóga+

Hát ebbe a hippi buborékba a jöttem én. Nem viccelek, a falu fő utcáját hippi highway-nek hívják, már a helyiek is. Van itt jóga, reiki, tantra, extatic dance, mindenféle masszázsok, alternatív gyógyászat, ayahuasca, kambo, kakaóceremóniák és még folytathatnám. A falu meredeken emelkedik, valahol a nyüzsgésen kívül, fenn a völgyben van egy nagyon egyszerű hostel, a teljesen bolond de nagyon szerethető hondurasi tulajdonosával – itt van a bázisom. Nyugis, de vannak kihívások. Tegnap a szomszéd pl. elkezdte lopni a vizet, szóval a csapból több levegő jön, mint víz.

Annyi minden van itt, de a fele fals. Sok-sok jóga, de a legtöbb csak azért van, hogy legyen – nincs energia mögötte, nincs tartalom, nincs tapasztalat. Óvatosan kell válogatni, hogy igazán jó tapasztalatokat nyerjen az ember.

Az első napomat információgyűjtéssel töltöttem. Mi van hol, kik a tanárok, mit ajánlanak – nagyon el lehet veszni. És két nagy találkozás is történt. Átsétáltam a szomszéd faluba, Tzununába, ahogy találkoztam Juliával, akit Thaiföldről, az első jógatanár képzésemről ismerek. Ennek már 6 éve. Mégis úgy töltöttünk együtt pár órát, mintha az a pár év meg sem történt volna. Jó volt kapcsolódni.

Már az út során megtudtam, hogy a Costa Rica-i képzésemről is épp Guatemalában van egy jógatanár barátom, Greg. Ő Santa Cruzban szállt meg, gondoltuk majd valahogy összehozzuk a találkozást. Aztán teljesen nem tervezetten összefutottunk San Marcos egyik utcáján. Másnap meg mikor San Juanba tartottam, ugyanabban a hajóban ült, amire felszálltam. Nagyon kicsi a világ.

Minden más mellett igyekeztem kipróbálni több jógaórát is. Mindenféle tapasztalatot gyűjtöttem, nem csak jókat. Óriási szórás van a minőségben, helyszínekben és az árban is. A faluban kb. mindenhol 50 kvezál egy 90 perces óra (kb. 2.500 Ft), de a völgyben lévő luxus helyeken elkérik ennek a dupláját-tripláját is – szerintem leginkább a kilátás miatt. Egy biztos, itt sem a minőségért fizetünk. Az egyik ilyen menő helyen elmentem egy resztoratív órára, ami annyira nem az volt, hogy még yin jógának sem hívnám. A recepción meg megkérdezték, hogy ugyan mi a különbség. Itt feladtam.

De olyan is volt, hogy a tanár egyszerűen nem jelent meg a reggeli jógaórán. Mondjuk az egy gyönyörű helyszín volt, szóval kihasználtam a lehetőséget meg az eszközöket, és gyakoroltam magamban. Vagyis a másik cserbenhagyott kuncsafttal.

A tó amúgy fantasztikus. Kedvem lett minden reggel lesétálni a partra, és ott meditálni a dokkon, miközben a nap felkel. Aztán vagy jóga, majd úszás a tóban, vagy jóga nélkül úszás a tóban. Nem rossz rutin ez.

Minden más

San Marcos nagyon a külföldiekre épül. Kevés a part közelében a helyi bármi. Van helyette indiai, thai, olasz meg mindenféle. De azért találni helyi kifőzdét, ahol esténként helyi családok is vacsoráznak. Meg persze van sok kis boltocska, zöldséges, ami a helyieket is kiszolgálja. De nekem mégiscsak a nap fénypontja a reggel, amit a parton töltök.

Kicsit körülnéztem azért a környéken is. Átugrottam Tzununába Juliával találkozni, de a faluból olyan sokat nem láttam.

San Juan viszont tényleg cuki. Sokan bolyonganak a kis galériák között, de én rögtön a kilátópont felé vettem az irányt. Amíg egy amerikai pár el nem térített. Kiderült, hogy ők a kilátó aljában lévő kávéfarmra igyekeznek. Sokkal jobb dolgom nem lévén csatlakoztam hozzájuk. A farm nagyon kicsi, bár elvileg 150 tagból áll az együttműködés. Csak mosott eljárással dolgozzák fel a kávét, és az első osztályú kávét mind exportálják – kizárólag az USA-ba. A saját kávézójukban csak sötét és közepes (szerintem az is sötét) pörkölésű kávét tartanak. A túra maga nem volt nagyon meggyőző, főleg, hogy kb. alapból többet tudtam a kávéról, mint amit elmondott az amúgy kedves helyi asszonyság. De annyira azért nem voltam bosszús, mert az amerikai pár szuper jófejnek bizonyult, plusz nem egy gringó bizniszben hagytam a pénzem, és végső soron egy helyi vállalkozást támogattam.

A kilátó csodaklassz. Bárki számára elérhető. Addigra már lemondtam arról, hogy fel tudok túrázni a San Pedro vulkánra, vagy akár csak a Rostro de Maya (Indian Nose) gerincre, ami kedvelt túracélpont, de egyedül nem ajánlatos arra járni, ugyanis elég nagy eséllyel rabolnak majd ki. Aztán erről a kis kiruccanásról hazatérve épp azt hallottam a hostelben, hogy egy pár a másnapi hajnali indulásról beszélget. Kiderült, hogy napfelkeltére mennek az Indian Nose-ra. Igaz este 10 volt már, de gyorsan megkérdeztem Ericet, a hostel hondurasi tulajdonosát, hogy ugyan csatlakozhatok-e a csapathoz. Szóval ment egy hívás Nelsonnak (ne kérdezzétek az kicsoda), hosszan magyarázva, hogy az amiga (ez vagyok én) is menne. Se jegy, se semmi, csak legyek hajnal 4-kor a kosárlabdapálya előtt. Hát jó.

A túra vicces, egyáltalán nem túra. A tuktuk késett vagy fél órát, aztán eszeveszett tempóban repesztettünk hegyen völgyön át egy kis faluba, ahonnan kb 15-20 perces gyaloglással fenn voltunk a kilátóponton. Hideg volt, de nem vészes. Épp csak leültünk, mikor lassan elkezdett színesedni az ég alja. Közben kaptunk forró teát, a fények pedig egyre csodásabbak lettek. Nem bántam a hajnali kelést. Azok azért bánhatták, akik pont napkeltére értek oda, így a színrobbanás javáról lemaradtak.

San Pedro nem győzött meg. Nincs jó hangulata. Koszos város, tele másnapos backpackerekkel, droggal, az árnyékban kidőlt részeg helyiekkel, és tucat turista boltokkal. Nem is maradtam sokat.

Nagyon szerettem a tónál lenni. Az út során most éreztem először némi szomorúságot, mikor eljöttem. A remek élményekhez hozzájárultak az emberek, akikkel találkoztam: Maria, a kanadai lány, aki a kanadai központi bankban dolgozik, és egy egész estét átbeszélgettünk a nemzetközi politikáról; Frida, a svéd világutazó, aki többet van úton, mint otthon, és instant kapcsolódtunk, mintha évek óta ismerném; Vanessa a New York-i coach, aki az első San Marcos-i reggelemen rengeteg hasznos tanáccsal látott el; Eric, a hostelem agyontetovált és mindenkivel flörtölő tulajdonosa, akivel irtó jókat beszélgettem meglepően mély témákról, és aki valódi törődésével, gondoskodásával és a saját recept alapján készített zseniális reggelijével belopta magát a szívembe; Sean and Sarah, a New York-i pár, akivel egy napot végignevettem, és majdnem lekéstem az utolsó hazafelé tartó hajót.

A magyar szál sem maradhat ki, úgy tűnik ez itt önálló mintává növi ki magát… Az utolsó teljes napom programját tervezgettem, és nem tudtam dönteni egy kakaó ceremónia-hangfürdő-légzés workshop és egy psy-tribal élőzenés koncert között, mikor valaki felvilágosított, hogy a koncertet a magyar EarthJam duó adja. Persze otthon sose hallottam róluk, de végül emellett döntöttem. Nem bántam meg, a fiúk tényleg szuperek voltak. Azt hiszem a teljes San Marcos-i magyar kolónia felvonult a koncerten, de én ezúttal inkognitóban maradtam.

A San Marcos-i élményeimet nehéz átadni. Összetettebb ez annál, mint hogy milyen látványosságot láttam, vagy éppen mit tanultam. Iszonyú hálás vagyok ennek a pár itt töltött napnak. Lehetett volna akár egy hónap is. Viszlát San Marcos! Vagy ahogy Ash mondaná a hostelemben: it’s never a good bye, but a see you later!

Árak

• El Paredón – Panajachel minibusz: 190 GTQ (kb. 8.800 HUF)
• Panajachel – San Marcos hajó: 25 GTQ (kb. 1.200 HUF)
• kisebb távok hajóval a tavon: 15-20 GTQ (700-950 HUF)
• egy éjszaka hostelben: 122 GTQ-tól (kb. 5.600 HUF)
• 90 perc jóga: 50-150 GTQ (2.300-6.900 HUF)
• kávé: 15-25 GTQ (700-1.200 HUF)
• vezetett túra, Rostro de Maya: 100 GTQ (kb. 4.600 HUF)
• kávéfarm látogatás – Collectivo ‘La Voz’: 100 GTQ (kb. 4.600 HUF)
• belépő a San Juan-i kilátóba: 30 GTQ (kb. 1.400 HUF)
• San Marcos – Antigua minibusz: 125 GTQ (kb. 5.800 HUF)