Az ellentmondásos Vang Vieng

Fájó szívvel hagytam el Luang Prabangot. Most már a sokadik olyan helyet látogattam meg utam során, ahol szívem szerint maradtam volna még, de már a továbbutazás is jól esett. Ráhellel és Meiel Vang Vienget vettük célba.

Igen, tisztában voltam a város rossz hírével. Ugye ez az a hely, ahová néhány évvel ezelőttig kizárólag azért utaztak az emberek, hogy a Nam Song folyón egy traktorkeréken csorogjanak a város felé, minden parti bárban megálljanak inni és végül csatakrészegen és bedrogozva érkezzenek meg a városba, ahol aztán folytatták a partizást. Egy-két év magas halálozási statisztikája után a lao kormány 2012-ben bezáratta a bárok nagy részét és komolyabban kezdték ellenőrizni a drogfogyasztást/árusítást is. Ezután a turizmus átalakult, sokkal inkább közelít egy outdoor paradicsomhoz, amire minden adottsága megvan a helynek. Csak sajnos én nem pont ezt láttam.

Az odaút csodaszép volt. Hihetetlen formavilágú hegyeken kacskaringóztunk keresztül, hogy végül az utolsó egy órát konstans naplementében tegyük meg. A hegyek, a Nam Song völgye könnyfakasztóan gyönyörű. És ehhez képest a város borzasztó kiábrándító. Poros, koszos, szemetes, zsúfolt, hangos és drága. Outdoor programokat kínáló irodák vannak egymás hegyén hátán, de a sok zipline és kajaktúra mellett még mindig a tubing, a traktorkerekezés a legnépszerűbb aktivitás. És még mindig részegen érkeznek a résztvevők vissza a városba.

A szállások is nagyon ellentmondásosak. Itt értettem meg azt hiszem, mit gondolnak a barátaim amikor azt mondom, hogy többnyire hostelekben alszom. Rég láttam ennyire lepukkant, kevéssé vendégmarasztaló helyeket, pedig higgyétek el, aludtam már sokféle helyen. Nem is vagyok az a hiper finnyás fajta, a hegyen kibírok heteket is zuhany és friss ágynemű nélkül, de az itt lefoglalt szállásról a lányokkal egyetértésben egy éjszaka után távoztunk. És a szitu nem egyszerű, mert vagy vannak ezek az olcsó durván nem szimpi hostelek, vagy a jóval drágább hotelek. Olyan, mintha egy kategória kimaradt volna a kínálatból. Az élhető helyek meg a város szélén eleve jó előre le vannak foglalva.

Első nap kitaláltuk, hogy mi magunktól is meg tudunk nézni egy-két barlangot, meg csak megtaláljuk a híres kék lagúnák egyikét. Ehhez bringát béreltünk, de mivel elég későn kezdtünk neki (a reggeli költözés miatt), a jó, többsebességes bringák nagy részét addigra már kibérelték. Egy jó 40 perces keresgélés után meglett a három bicaj, és nekivágtunk a túránk. Hát roppant jó ötlet volt a legnagyobb déli melegben kerekezni. Főleg, hogy ahol nem volt túl jó az aszfalt – és itt a laoszi utakon inkább nem jó, mint jó – félő volt, hogy leesik a láncom. Erre végül sor is került, mikor a főútról le kellett térni a barlangok felé. Igencsak hálás voltam a vidéki gyerekkornak, amikor is a bicikliláncot visszatenni a mindennapi rutin része volt.

Maradjunk annyiban, hogy az Elefánt Barlang kihagyható, és a Vizes Barlang ugyan jó móka, de éppenséggel nem éri meg a fáradtságot. Ez utóbbi egy olyan traktorkerekes program, ahol a barlang falába rögzített kötelekkel húzzuk magunkat végig a barlangon a vízben, miközben tök sötét van odabent. Vagyis lenne, ha nem percenként érkeznének a kínai csoportokat hozó buszok. Na, mi közéjük szuszakoltuk be magunkat. Így is vidám volt, a sok sikítozó turista között. Aztán némi gyaloglást követően megtaláltuk a talán négyes számot viselő kék lagúnát, ahol egy egymást fotózó kínai páron és rajtunk kívül senki nem volt. Cserébe már árnyékban voltunk, és a víz is olyan hideg volt, hogy inkább visszaindultunk a városba.

A visszaút egy maratoni küzdelem volt. A váltó is felmondta a szolgálatot, és a teljes utat úgy tekertem le, mint a kis hörcsög a mókuskerékben. Szinte nem volt ellenállás, én meg csak tekertem és tekertem. Azt hittem sose lesz vége.

Mindebből okulva másnap úgy döntöttem, hogy inkább motort bérlek, és távolabb megyek a várostól. Előbb együtt elzarándokoltunk egy város széli villa kertjébe nyálat csorgatni (Tara Villa, egy éjszaka csupán 120 dollár egy bungaloban, de csak a hónap végére volt szabad szobájuk…), majd a csajok úgy döntöttek, hogy csak megnézik a klasszik traktorkerekes őrületet. Így lett egy magammal töltött napom, ami nagyon jól jött.

Először is egy jó kávé mellett találkoztam Joannel, egy amerikai hölggyel, aki egy csapat amerikai nyugdíjassal utazik egy hónapig Délkelet-Ázsiában. Valami hihetetlen élete volt. A hatvanas években végigutazta Európát vonattal, járt Budapesten is. Egész életében solo utazott, majd Afrikában nevelte fel egyedülálló szülőként a három gyerekét, akik főiskolásként éltek aztán az USA-ban először, az anyjuk nélkül, aki Afrikában maradt. Most, Saint Luiseban él, és még tanít az egyetemen. Mikor megkérdeztem, járt-e Dél-Amerikában, azt mondta azt megőrzi későbbre, amikor már nem tud olyan messze menni, meg már nem lesz olyan aktív. Joanne 74 éves.

Ezzel a friss élménnyel indultam neki a Buddha Barlangnak (Tham Phu Kam), ami irtó nagy meglepetés lett. Hát ez a hely csodaszép. Saját fejlámpával, jó cipőben ajánlom csak. A bejárattól egy kis mászással megközelíthető a fekvő buddha szobor. Itt még van egy kis fény, ami egy nagyobbacska repedésen jön be, de ahogy haladunk beljebb, megszűnik a természetes fény, és csak a fejlámpák fénye világítja meg a cseppkőformációkat. Nincs igazán kiépítve, ezernyi kis ösvény kanyarog a cseppkövek között, lehet ámuldozni, ábrándozni és kicsit elveszni. Én simán bent voltam kb. másfél órát.

Aztán megtaláltam a helyet, amit szinte nekem terveztek itt. A Nam Xay kilátót. Ez tulajdonképpen egy a síkságból 250 méterrel kiemelkedő hegyecske, amiből egy kis bizniszt csinált a farmer, akinek a földjén van. Épített rá egy ösvényt, a nehezen mászható szakaszokra tett korlátot, megritkította kicsit a növényzetet, meg egy -két helyre lépcsőfokokat vájt. A tetejére épített egy fedett fa kilátópontot, meg korlátokat. A gyerekei a hegy lábánál játszanak álló nap, és szedik a belépőt. Olyan 4-5 éves forma kiskölykök, ügyesen számolnak, de mondjuk az én százezresemhez kellett egy kis segítség.

Meg kell küzdeni kicsit a kilátásért, de abszolút megéri. Alig pár emberrel találkoztam odafent, pedig fennragadtam pár órára. Annyira lélegzetelállító a kilátás, hogy nekem egyáltalán nem akaródzott innen eljönnöm. Szóval inkább elbeszélgettem az utánam érkező német-francia-marokkói csapattal, akikkel nagy egyetértésben lenyomtunk egy délutáni szundit is, megnéztük a naplementét és csak a sötétben távoztunk. A lehető legjobb nap volt.

Ha találtam volna szállást a városon kívül, szívesen maradtam volna, de így inkább terveztem kicsit a következő napokat, és másnap a csajokkal Vientiánba utaztam, ahol aztán az útjaink végül elváltak.

Ó, és ahogy megfogadtam, csak elmentem orvoshoz, mert a fájdalom/bicegés az nem javult. Mivel Vang Viengben gyakoriak a végtagokat érő balesetek, a kórház állítólag a végtag-problémák kezelésében otthon van, hát gondoltam ideális lesz ezt letesztelni. A problémák a közös nyelv hiányával kezdődtek. Én szomorú fejjel mutogattam a lábamra, meg látványosan bemutató-bicegtem, meg mondtam, hogy jaj-jaj. Mondták, hogy sürgősségi. Erre én, hogy nem baleset. Erre ők, hogy de, sürgősségi. Szóval mentem a sürgősségire, ahol két hölgy látványosan nem akart rámnézni sem, amit akkor csinálnak többnyire, mikor nem beszélnek angolul. Volt egy doki is, aki meg éppen – gondolom – leletet írt. A bátrabbik hölgy mutogatott rá kicsit. Egy pár perc múlva rám is nézett, szóval elmagyaráztam a szitut. Erre elgondolkodva, lábamon a cipő, mondja, hogy lehet, hogy izomgörcs, szedjek ibuprofent. Felajánlottam, hogy esetleg vizsgálja meg, hátha lesz ott más ötlet is, ahonnan ez jött. Megtapogatta, megmozgatta az ujjaimat, amik ugye nem fájnak, majd megerősítette, hogy ez bizony ibuprofen kezelés. Próbálkoztam ilyen gyulladáscsökkentő krém ötletekkel, de ő lezártnak tekintette a kérdést. Mondjuk legalább ingyen volt. Szóval, utazom tovább és bicegek.

°°°

Árak

• Bicikli 8-17: 30.000 LAK (900 HUF)
• Robogó / nap: 40-120.000 LAK (1.200-3.600 HUF)
• Gyümölcs shake / bagett szendvics: 15.000 LAK (450 HUF)
• Elefánt barlang: 5.000 LAK (150 HUF)
• Vizes barlang: 10.000 LAK (300 HUF)
• Blue Lagoon4: 5.000 LAK (150 HUF)
• Tham Phu Kham: 10.000 LAK (300 HUF)
• Nam Xay kilátó: 10.000 LAK (300 HUF)