A második hét – a jóga útja

Ha egy hullámvasúton megtett utazáshoz hasonlítom, az sem írja le igazán, hogy milyen volt ez a hét.

Voltak napok, amik teljes flow-ban teltek, minden a helyén volt, akkor és amikor kellett, és én lubickoltam ebben az érzésben. Felemelő volt látni, hogyan fejlődik a gyakorlásom, és megünnepelni minden kis sikert. Talán kedden volt az egyik legnagyobb csúcspont a fizikai gyakorlásban. Először sikerült egy pillanatnál tovább kitartanom a varjú pózt, aminek annyira megörültem, hogy rendesen el is sírtam magam. Aztán estefelé valahogy összeállt minden, és előrehajlításban (Uttanasana) le tudtam tenni a teljes tenyerem a kinyújtott lábam mellett a földre, és gyertya állásból le tudtam szabályosan tenni a lábam a hátam mögé eke állásban (Halasana). Aztán csütörtökön, mikor a vezető oktatónk fejenállást vezényelt egy drónfelvetel közepette, egy lemondó mosollyal és a lehetetlen kísértésének tudatával, teljes megadással a lelkemben tettem egy kíserletet. Láss csodát: az iskolai tesiórák óta először fejenálltam. Ezek nem hatalmas dolgok, elhihetitek nekem, de hihetetlen örömöt tud okozni, amikor az igyekezet kifizetődik és a mosoly egyszerűen nem olvad le az arcodról.

Persze voltak mélypontok is jócskán. Mert hiába gyakorlunk minden nap minimum 3 órát, nem reagál a testem ugyanúgy minden nap. Van hogy egyenesen ülni is kihívás.

De az igazi mélyrepülések valójában az érzelmi oldalon vannak. Vannak gyakorlatok, amik hatására előtörnek az érzelmek, nálam többnyire nagy sírás formájában. Az egyik jóga gyakorlat óránk alatt zene szólt, és én köztudottan érzékeny vagyok a zenére, és egy egy melankólikusabb szám alatt az egész világ fájdalma söpör végig rajtam. Na, ezt az órát frankón végigzokogtam. És nem vidám hüppögve kitartani egy harcos pózt, vagy egy csónak pózt.

A héten sorra kerülnek mindenféle tisztító technikák, amik a testet és a lelket egyaránt célozzák. A hét elején a Shuddarsan Kryia légzéstechnikával ismerkedtünk. Kívülről bizonyára szuperviccesnek tűnhetett, ahogy tizenhatan egy mantra ritmusára egy emberként, ütemesen vesszük a levegőt – olyan erővel és fókusszal ki és be, hogy attól beindulnak a test tisztító mechanizmusai. Folyt a könnyünk és az orrunk. És mivel ebben a folyamatban minden testi érzet és feltoluló érzelem megengedett, volt bőven aki zokogott, volt aki hisztérikusan nevetett. Sosem találnátok ki, hogy én melyik csoportot erősítettem…
Mikor ezeket a sorokat írom, vasárnap reggel, épp túl vagyok a Shanka Prakshalana tisztító kúrán, ami nem más, mint az emésztőrendszer intenzív, sós vízzel való átmosása, tisztítása. Ez egy minimum 2 órás folyamat, ami alatt minimum 3 liter nagyon sós vizet iszunk meg, ami a megfelelő sótartalom miatt nem úgy viselkedik mint a sima víz. Átmossa a gyomrot és a beleket. A folyamat nem kifejezettem vidám, én eléggé elerőtlenedtem benne, de kíváncsian várom a jövőbeni pozitív hatásait. Utána kitcherit eszünk, ami sok vízben főtt rizs és mungóbab (1:6) és jó pár kanál ghí, fűszerek és ízesítés nélkül. Íztelen, bébiétel állagú pépétel, szóval nem egy rántottcsirkés vasárnapi ebéd, de ha hiszek az ajurvédikus táplálkozást tanító oktatónknak, ez a legjobb étel most a szervezetnek, a méregtelenítés után. Tápláló és helyreállítja a szervezet egyensúlyát.

Megkaptuk a hétfői vizsga eredményeit: jól drukkoltatok, jól sikerült. De hamarosan jön is a következő, ismét hétfőn. És persze a tanári gyakorlat előkészítéseként elkezdünk a héten tanítani, most még csak a saját csoportunkon belül. Egyelőre csak az órák elejét, a rövid meditációt, a közös fókuszt, a bemelegítést és a napüdvözlet sorozatot vezetjük mi. Jövő héttől megváltozik minden: keddtől teljes, 90 perces órákat tartunk, egyelőre még magunk között. Egy ember egyszerre 3 másiknak és egy vezető tanárnak ad majd órát, mindenkire kétszer kerül sor a héten. Amennyire várom, legalább annyira be is vagyok tojva miatta…

Már a napüdvözlet sorozattól is nagyon tartottam. Hétfőn kezdtük, de rám csak szombaton került sor. Örültem, hogy nem az elsők között vagyok, hogy van időm leküzdeni a félelmeimet, de egy hetet várni is kínzásnak hatott. Ráadásul a tanárunk a fülembe súgta, hogy egy hosszabb, minimum 10 perces vezetett meditációval kezdjem az órát, úgy éreztem, hogy nagyobb csapás már nem jöhet, egyszerűen elengedtem. Végig attól tartottam, hogy nem jönnek angolul a szavak, hogy egy meditációt nem tudok levezetni, hogy nem lesznek elég hatékonyak a vinyasa flowban a légzések között adott iránymutatásaim. Meglepően jól ment a dolog, lassan meg is nyugodtam. Aztán a napüdvözlet utolsó sorozatában, az utolsó mozdulatokhoz közeledve annyira megörültem, hogy mindjárt vége, hogy a legvégét épp elrontottam. Ilyen az, mikor elveszítem a fókuszt.

Ma szabadnap ismét, már amennyire ez a méregtelenítés után lehetséges. És tanulni kell, holnap jön a következő vizsga. Na meg egy kicsit csavarogni, mert anélkül nem világ a világ.