Magyarok a nagyvilágban

Sok emberrel ismerkedek meg az úton, némelyekkel csak pár percet beszélgetek, mégis nyomot hagy, másokkal akár napokat is együtt töltök vagy utazok, mégsem az igazi a kapcsolódás.

Minden nemzetnek vannak olyan utazói, akik kiszabadulva otthonról nem túl szimpatikusan viselkednek. Hányszor hallottam, hogy a németek milyen hangosak, vagy az olaszok mindenhol kiabálnak, hogy a kínaiak agresszívek, vagy mondjuk mennyire nem szeretjük a Budapesten legénybúcsut tartó kevéssé kulturáltan viselkedő angolokat. Én az utazásaim során sokszor inkább csendben maradtam ha magyar beszédet hallottam valahol, semmilyen módon nem mutatva közösséget – nem a magyar nyelvvel, sokkal inkább a tapasztalt viselkedéssel. Persze mindez erős általánosítás, mégis óvatos vagyok a magyar turistákkal, utazókkal és egyéb külföldre szakadt hazánkfiával.

De az elmúlt hónapban két elképesztően jó élményem is volt, amit nem bírok magamban tartani. És ezt nektek köszönhetem kedves magyar barátaim!

Egy decemberi jógaórámon Koh Phanganon az óra után odalépett hozzám egy srác – pont úgy, ahogy a kezdő tanárokkal elcsevegnek az ingyenóra miatt lelkes kis jógik.

– Hello, hová valósi vagy?

– Magyar.

– Aha, gondoltam.

– Miből gondoltad? Nincs is tipikus magyar akcentusom.

– Én is magyar vagyok.

– Te most viccelsz, ugye?

Mindezt persze végig angolul. Hát így kezdődött. Egy szuperjófej magyar pár, akikkel majdnem napra pontosan egy időben érkeztem a szigetre, egymástól 3-4 percnyire laktunk, mégis több mint egy hónap kellett, hogy találkozzunk. Instant kapcsolódás lett belőle. Órákat beszélgettünk, tudjátok, olyan jólesőt. Olyat, ami továbbgondolkodtat, kérdéseket nyit meg, új ötleteket ad. Amikor annyira otthonos a közeg, hogy szinte meglep. Sokat gondolkodtam, hogy mi teszi. A nyelv? A közös kultúra? Az egy korosztályhoz tartozás?

Velük töltöttem a szilveszter éjszakát – utólag is bocs, ha tönkretettem a romantikus évbúcsúztatást – és az elutazásom előtti utolsó órákat is. Épp csak egy közös szelfit nem tudtunk összehozni, bakker.

Sokat kaptam tőlük. Kicsit vissza a hitemből, hogy nem kell mindig eltitkolnom, hogy magyar vagyok, amikor magyarul szólalnak meg mellettem külföldön – nem csak vállalhatatlanul viselkedő honfitársak vannak a világban. Megerősítést, hogy vannak hozzám hasonlóan gondolkodó magyarok, és nem vagyok teljesen ufó a világnézetemmel és álmaimmal.

Ők a szigeten maradnak még egy ideig, majd ki tudja merre tovább a világban, helyfüggetlen munkát végezve ott és úgy élve, ahogy szeretnének. Nem tudom mikor és hogy, de remélem még találkozunk!

Chiang Mai hozta a következő pozitív meglepetést. Egy nagyjából három éve nem látott volt kollégával ‘botlottunk’ egymásba. A közösségi médián indult: “hamarosan a közeledben leszek” megjegyzéssel. Hát, a sors pont úgy hozta, hogy egy időben voltunk Chiang Maiban. Együtt vacsoráztunk, ahol aztán csak kiötlöttük, hogy együtt csinálunk programot másnapra. Mindketten el akartunk menni a Doi Inthanon Nemzeti Parkba, és mivel rövid időn belül rossz időt jósoltak, egyértelmű volt, hogy a másnap lenne az ideális. Nem igazán rajongunk a csoportos utakért, ezért gondoltuk megoldjuk okosan, kibérlünk egy taxit egy napra, mert a motorozást a hidegben, a kanyargós utakon nem vállaltuk be. De akárhogy alkudoztunk, 2500 baht alá nem tudtuk levinni az autó árát, amire rájön még a nemzeti park belépője. Nagy tanakodás után reggel fél 8-kor hoztuk meg a döntést, hogy mégiscsak egy csoportos útra megyünk, ami kb. nyolckor indul. Hát a kirándulás pont olyan rossz volt, mint ahogy képzeltük, de istenien szórakoztunk. Nevettünk annyit, hogy már a hasam fájt. A túlélés érdekében viccet csináltunk mindenből, mókás videók készültek, szelfiztünk káposztákkal – ezt inkább hagyjuk – és végigdumáltuk az egész napot. Egy korábbi felületes munka-ismeretség teljesen átalakult, és egyszerűen nem tudok nem mosolyogni, ha erre a napra és erre a különleges, jó lelkű, intelligens, érzékeny és nagy szívű, eperimádó – hehe – lányra gondolok.

Nem láttuk, amit látni akartunk, vagyis a Naphamethinidon és a Naphaphonphumisiri chedi panorámáját a hegyekkel a háttérben, de láttuk Thaiföld legmagasabb pontját, a Watchirathan vízesést és sok-sok gondtalan órát töltöttünk együtt. És talán utazunk még együtt!

Köszönöm nektek az együtt töltött időt!