Pakolok és megyek

Pakolok és megyek

Itthon vagyok. December elejére fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. Emlékszem egy nap, amikor Koh Samuin jártam, hogy meghosszabbítsam a vízumom, majd hazajöttem Koh Phanganra: leszálltam a kompról és nagy lendülettel és magabiztos léptekkel elindultam az kikötőben parkoló motorom felé, felpattantam rá és elindultam a dolgomra, miközben a frissen érkezett turisták még ott tébláboltak azt keresve, hogy merre van az előre. Akkor söpört végig rajtam először ez az érzés. Itthon vagyok.

Van kedvenc éttermem, mégkedvencebb kávézóm, tudom melyik kanyarban van mindig sok homok az úton és hol vannak azok a bordák az aszfalton, amik megdobják a motort. Tudom, hogy hol olcsóbb a benzin, hol van a legfinomabb passiógyümölcs torta, hol van ingyenes jógaóra és melyik jógaoktatót érdemes elkerülni, milyen új boltok nyílnak és hol olcsóbb a leghatékonyabb szúnyogirtó. Van kedvenc tengerpartom, és tudom hová kell mennem, ha nincs olyan jó kedvem. És a lista végeláthatatlan. Tudnék itt élni még egy darabig, felfedezni a sziget eddig ismeretlen öbleit és strandjait, fürdeni minden vízesésben, tanulni thaiul és folytatni a jógatanulást. De mégis inkább bepakolok a zsákomba és megyek.

Úgy érzem, hogy végeztem itt. Valami mélyen bennem azt mondja, hogy megkaptam, amiért idejöttem és ideje továbbindulni. A következő állomás Chiang Mai, Észak-Thaiföld.