Szingapúr expressz

Amint megérkeztem a városba, valahogy egy pillanat alatt küldetéstudatos turistává váltam, elegánsan elengedve minden korábbi “slow travel” elképzelésemet. Annyi mindent zsúfoltam az eddigi másfél napba, hogy ennél több csak akkor ment volna, ha képes (vagyis hajlandó) lettem volna 9 előtt kelni ma.

Már a reptérről bemetrózás is beszippantott. Lehet, hogy csak régen jártam felhőkarclós városban, de abbahagyhatatlanul bámultam felfelé. A gyors becsekkolás után is pont ezt folytattam, csak már a sötétbe borult városban, vagyis pontosabban a Marina Bay környékén. Lenyűgöztek a fények, meg a nagyváros.

Mondom, klasszik turista. Még véletlenül egy fény- és hangjáték show-t is elcsíptem, és erre tényleg csak annyi a mentségem, hogy nem tudtam róla, csak épp arra jártam. De tényleg. Épp azt fotóztam, hogy többszázan zsúfolódtak össze a parton, és mindannyian élesre töltött telefonnal/kamerával várakoznak. Ekkor fordult oda hozzám egy srác azt tudakolva, hogy meddig tart a show. Értetlen arccal csak annyit sikerült hozzáfűznöm, hogy áhá, szóval show. Aztán ugyanő rombolta le következő kérdésével a szingapúriak fitnessőrültségéhez (tudniillik, hogy rengetegen futnak késő este is a Bay környékén) fűzött illúziómat is: a versenyre érkeztél? Hát nem, a szombati futóverseny most nekem nem fér bele, de erre edz az a sok-sok futó a parton. Aztán hogy, hogynem, pont annyi idő alatt tettem meg a fotózással fűszerezett köröm a Bay körül, hogy a másik oldalról is megcsodálhattam az egy órával későb megismételt előadást.

A mai nap meghatározó motívuma határozottan Szingapúr elképesztő növényzete és a csodás parkok voltak. A Botanikus Kert, és benne az Orhideák kertje – amit ezúton is ajánlok apának – megérte a látogatást, csakúgy, mint a Kínai Kert és a Japán Kert.

Aztán mire a Gardens by the Bayhez értem (ööö, nemtom hogy van magyarul) legyalogltam a lábam, és már csak arra tudtam koncentrálni, hogy feljussak a Szuperfák közé a vihar előtt.

Amúgy a szingapúri időjárás roppant kegyes hozzám. Amellett, hogy lényegében folyékony levegőben közlekedek egész nap, ami tényleg annyira párás, hogy a levegővétel is nehezen megy néha, a komolyabb esőket megúsztam. Ma az egyik záport egy jól időztett metrózással védtem ki, míg a másik késő este jól elkerült, így mégis felengedtek a Gardens by the Bay magaslati sétaútjára, ami a viharfelhők miatt egy darabig elég kétséges volt.

Egyébként a dél körüli órákat azért is töltöttem a kertekben, hogy a fák árnyéka megvédjen, és ne járjak úgy, mint a szobámban lakó rákvörös bőrű svéd lány. Mondjuk egy körül erősen aggódni kezdtem, hogy nem volt elég jó a terv, és rommá égek, de az esti mustra a tükörben csak egy szelíd (na jó, hagyjuk) pólókivágásban megjelenő pírt mutat.

A nap sztorija mégsem a kertekben – vagy hívjuk őket inkább dzsungelnek – esett meg velem, hanem egy kis boltban, ahová két látnivaló között tértem be egy kiáltással is felérő hellóval és széles mosollyal. Egy kicsit válogattam a hűtőnél, hogy épp melyik általam nem ismert gyümölcs levét is kóstoljam meg, és mire a kasszához fordultam, konstatáltam, hogy egyedül vagyok a boltban, és azt rendesen rám is zárták. Én bent a boltban, a járókelők meg kint az utcán, köztünk meg egy rács. Ezen én bent szakadok, ők meg kint hahotáznak a térdüket csapkodva. Csak remélni mertem, hogy a kolléga nem ebédszünetre zárt be, vagy neadj isten az aktuális hindu ünnepet indult megülni. Pár perc alatt megkerült, kiszabadított – de kedvezményt azt nem adott.

A napot egyébként Indiával kezdtem és zártam. Deepavali, a Fény Ünnepe, van Little Indiában, így rengetegen vannak a hindu templomokban és van klasszikus indiai bazár is. Meg a hostellel szemben – ami amúgy Chinatown-ban van – is van egy óriási hindu templom, ahol most is megy a buli, ezért oda is benéztem. Sajnos fotózni itt nem lehetett, és egy ponton túl csak a hívőket engedték, így az autentikus ünnepi hangulat helyett csak a túltolt basszus zaját élvezem. A Little Indiában tett látogatásom egyébként megerősített abban, hogy jól döntöttem, hogy ezúttal India kimarad az utazásból. Nincs vele nagy baj, csak most nem arra vágyom.

Holnap még egy kis Szingapúr, aztán kora délután utazom tovább Balira. Úgy sejtem, hogy az Oroszlán Városában töltött időm végén még bóklászom a felhőkarcolók között és kitalálom, hogy amikor hazafelé itt leszek, mi mindent kell még megnéznem.