Címke: yoga

A harmadik hét – a jóga útja

A harmadik hét – a jóga útja

Stressz egy jógatanfolyamon Nem kifejezetten ez az első dolog, ami eszembe jutna egy jóga tanfolyam kapcsán, de mit van mit tenni, ez is része a valóságnak. A második hét végén, a harmadik elején elképesztően feszült voltam, és gyötrődtem az elengedés, a jelen megélése és a 

A második hét – a jóga útja

A második hét – a jóga útja

Ha egy hullámvasúton megtett utazáshoz hasonlítom, az sem írja le igazán, hogy milyen volt ez a hét. Voltak napok, amik teljes flow-ban teltek, minden a helyén volt, akkor és amikor kellett, és én lubickoltam ebben az érzésben. Felemelő volt látni, hogyan fejlődik a gyakorlásom, és 

Az első hét – a jóga útja

Az első hét – a jóga útja

Hihetetlen, de máris eltelt a képzés első hete. Rengeteg dolog történik, de valahogy kevéssé szavakba önthető mindaz, ami itt zajlik. Ne aggódjatok, nem lesz szuper-spiri ez a bejegyzés, valahogy csak megtalálom a szavakat. Először is a suliról Koh Phangan északnyugati felén, egy jógaiskolákkal teleszórt, nyugodt,