Visszatérek Balira

Visszatérek Balira

Szóval kinek volt ez a fantasztikus ötlete, hogy elmenjek egy szigetre, amit csak hajóval lehet megközelíteni? Gyorshajó-járat mi? Maximum két óra. Persze.

Tegnap kiderült, hogy nem férek fel a reggeli hajóra, csak a délire. De gondoltam, annál nagyobb bajom sose legyen, hogy még pár órát ezen a csodás szigeten, egy tengerparti kávézóban kell töltenem. Idáig rendben is vagyunk. Aztán a hajó még egykor sem volt sehol. Ekkor már gyanút kellett volna fognom. Kettő előtt kicsivel el is indultunk és több, mint négy órát hánykolódtunk a vízen. Ezt az időt én felváltva öklendezéssel, sírással és ettől kimerülve alvással töltöttem. Biztos az sem segített, hogy rosszra fordult az idő, de a végső döfést az adta meg, hogy lerobbant a hajómotorok egy része, és a hánykolódást egy merő benzin szagban tettük.

Padangbaiban aztán a taxis hiénázás egy számomra új válfajával ismerkedtem meg. A hajójegyem eleve tartalmazza a transzfert az általam megjelölt városba Balin. Tehát amikor leszálltam a hajóról, számítottam rá, hogy megtalál a sofőr. Jött is egy fazon, mondogatva a hajótársaság nevét, kérdezve az úticélt. Alaposan megnézte a jegyem, majd közölte, hogy az út 3 óra lesz, mert a busz előbb Sanurba megy, csak aztán Ubudba. De egy kis extráért tud közvetlen fuvart. Na, remek. De gondoltam már mindegy, tőlem lehet három óra is. Erre mondja, hogy akkor szedjem össze a cuccom, aztán menjek a kijárathoz. Ott egy másik fazon szortírozta az embereket célállomás szerint. Ő azt mondja, hogy két óra. A buszra várva, figyelve a kikötői forgatagot esett le, hogy az első csávó valójában egy taxis volt, aki így szerzi a fuvart. Kb. minden második leszálló utasnál valaki ezzel próbálkozott, hogy a foglalt transzfere hosszú ideig megy, vagy előtte máshol is megáll. 

Fél hat van mire elindulunk, fél nyolcnál előbb nem érek Ubudba. Most örülök, hogy reggel mégis úgy döntöttem, hogy foglalok szállást Ubudban, így nem a kopp sötétben kell szobára vadásznom.

Ui: egy óra alatt ideértem.