Malajzia tudja fokozni – Melaka

Úgy tűnik, hogy mostanság csupa olyan városba vetődöm el, ahová teljesen nem terveztem jönni, de végül igencsak jó választásnak bizonyul.

Merthogy ment a matek rendesen a Cameron-felföldön, hogy hova is tovább. Szerettem volna a Taman Negara Nemzeti Parkba eljutni, de arra egyértelműen kevés volt az időm. Jó lett volna a Jungle Railwayen, vagyis a dzsungel vasútvonalon vonatozni dél felé, de azon a szakaszon, ahol én tudtam volna utazni, csak éjszaka jár a vonat, tehát pont semmit nem láttam volna a lényegből. Legalábbis az interneten fellelhető, a maláj vasúttársaság infói alapján. A hostelemben sem tudtak több információt mondani. Esetleg azt, hogy buszozzak oda (3 óra alsó hangon, de inkább 5), és majd ott kiderül… Így alternatív úticél után néztem. Az irány miatt adta magát Melaka. A város George Townnal (Penang) együtt lett az UNESCO Világörökség része, mint a Malaka-szoros városai kombó része, és mivel botor módon azt gondoltam, hogy ugye Penangot már láttam, nem megyek én Melakába is. És milyen jó, hogy mentem!

Először is elbuszoztam Kuala Lumpurba, annak is a TBS nevű vonat/busz pályaudvarára, röpke 3,5 óra alatt. Ami amúgy tök jó, fél órával kevesebb, mint a hivatalos menetidő. Itt egy alig fél órás várakozás után újabb buszra szálltam Melaka felé, ahol 2,5 óra utazás után fogtam egy Grabet (helyi Uber), és már rogyhattam is le az ágyra a szállásomon. Merthogy ilyen rosszul a teljes utazásom alatt még nem voltam. Szaggató fejfájás, az a fajta, amitől hányingered is van. A magamba diktált 800 mg ibuprofen csak arra volt jó, hogy félájultan nyomjam végig az utat, elegánsan libbenve kómából ki- és be. Lehetett az ok az első két óra a hajtűkanyarokban, a fejem fölött átvonuló front, az előző 3 éjszakán abszolvált összesen 8 óra alvás, a kevés víz ivása – az is szűrt, azaz ásványianyag-mentes vízből, vagy bármi más. De tény, hogy nagyon vacakul voltam. Több részletben ugyan, de másnap reggelig olyan 15 órát aludtam, és ez nagyjából orvosolta helyzetet.

Meg Melaka elbűvölő hangulata, na meg az ételek. Chinatownban, a történelmi belvárosban laktam, egy lépésre mindentől, ami érdekes. Kis galériák, lépten-nyomon kis múzeumok, kávézók, minden vallás templomai, a portugál, a holland és a brit gyarmati múlt nyomai – hát ez valami elképesztő keverék. A gyarmati stílusú kis házak kínai és maláj feliratokkal igen abszurdak, de valahogy mégis kellemes, ízes, fűszeres az egész. A különleges baba-nyonya kultúra pedig borzasztó érdekes. Erősen ajánlom itt a Baba-Nyonya Örökség Múzeumát, ami egy kínai-maláj család házának bemutatásán keresztül tulajdonképpen bevezet egy különleges korszak történetébe. 5-600 évvel ezelőtt a Malaka-szorosban aktív gazdag kínai kereskedők úgy gondolták jobb lenne Melakában letelepedve folytatni gyümölcsöző tevékenységüket, ehhez pedig csak egy dologra volt szükség, egy helyi maláj feleségre. (Ez a könnyed verzió, mert bőven volt itt szó azért importált rabszolga feleségekről is…) Ezek a vegyes házasságok a két kultúra, hagyományrendszer és konyha összevegyítését hozták. Az ezekből a házasságokból született első generációs “Malaka-szorsban született kínaiak” viselték a baba (férfi) és nyonya (nő) előtagot a nevük előtt, és generációkon keresztül a házasságszervezésnek köszönhetően csak egymás között házasodtak. Az általam látogatott házat birtokló családban a hatodik generáció siklott ki először, ott ugyanis az egyik leszármazott ausztrál nőt vett feleségül, megtörve a baba-nyonya hagyományt. És kiborítva a család legidősebb, hagyománytisztelő tagjait. A családi fotókon el is bújtatják a betolakodó nőszemélyt a hátsó sorokba, hogy elsőre azért ne tűnjön fel. Bekukkantani ezeknek a kőgazdag családoknak az életébe nem mindennapi élmény.

Hát még a nyonya konyha – ami egyértelműen a kínai, maláj és kicsit az indiai konyha ötvözete. Az ízek valami elképesztőek. Imádtam a penangi ételeket is, de Melaka is felveszi a versenyt. Az ételek tulajdonképpen nagyon hasonlóak, hiszen mint megtudtam, Penang és Melaka ugyanannak a Peranakan (szorosban született kínai) kultúrának a része. Az éjszakai street food sem rossz, de a kis kifőzdék és csöppnyi éttermek is pont olyan olcsók, mint az utcai kaja, és pont olyan jók is.

Nagy kedvencem lett még a várost kettészelő folyót mindkét oldalon végigkövető sétány. Hát az valami szuper hangulatos, főként, hogy a 30+ fokos melegben a népek inkább a hajókirándulásra szavaznak, a sétányon kb. egy lélek sincs, ha mégis, akkor azok helyi arcok.

Persze, végig kell járni a kötelező helyeket: a Jonker és Heeren utcák, a Stadthuys és a Christ Church és a Óratorony, a Szent Pál templom romja, a valahai portugál erődből egyetlenként megmaradt La Famosa kapu meg a számtalan mindenféle vallás temploma – de aztán jól el kell veszni a kis utcákban, élvezni a hangulatot. Megéri.

•••

Árak

• Busz a Cameron-felföldről Kuala Lumpurba: 35 MYR (2.200 HUF)
• Busz Kuala Lumpurból Malakába (busztársaság függő): 10-12 MYR (650-780 HUF)
• Grab/Uber a Malakai Fő Buszpályaudvarról (Malaka Sentral) a központba: 8-10 MYR (520-650 HUF)
• Taxi a Malakai Fő Buszpályaudvarról (Malaka Sentral) a központba: 20 MYR (1.300 HUF)
• Baba-Nyonya Múzeum belépő: 16 MYR (kb. 1.000 HUF)