Reggeli megtisztulás
Gyakran kapom azt a kérdést, hogy mit hozott a jóga az életembe. Egyszer talán tényleg leülök, és összeírom, de most csak arról mesélek, ami meglepően gyakran kerül elő mindenféle baráti beszélgetésekben: a reggeli rutinomról. És ez nem más, mint a reggeli megtisztulás.
Namost, aki ismer, az bizony tudja, hogy már maga a szó, hogy reggel, sem igazán a barátom. Sose voltam egy korán kelő, és bár értem én annak az előnyeit, ha korán kezdjük a napot, a szervezetem sosem tudta igazán megszokni, pláne nem megszeretni a korai kelést. Ehhez képest, hogy ne csak a kanapén bambuljak hosszú percekig egy bögre (nem, nem csésze!) kávéval a kezemben, mielőtt valahogy összeszedem magam, évekig maga volt az utópia.
Szóval mi is váltotta fel az ágyból a konyhába tántorgást, ahol csak a kávéfőző gombját kellett valahogy megtalálni? Ma egészen más a reggeli rutinom, sokkal tudatosabb és egészségesebb is. És nem csak akkor követem ezt a rutint, ha otthon, a megszokott közegemben vagyok, jön velem a nyaralásra, a hegyi kalandozásokra és a családi látogatásokra is. Az új rutin a reggeli tisztító rituálé, amit a jógában kriyanak is nevezünk.
Reggeli rutin
Az én rutinom egy alapvetően négy lépésből álló reggeli megtisztulás, amit további lépésekkel bővíthetek, ha van rá időm.
A nyelv
Jihvamula Dhauti, vagyis a a nyelv megtisztítása. Számtalan helyen lehet ma már nyelvkaparót venni, legyen az réz vagy rozsdamentes acél (ezeket többnyire bioboltokban, ajurvédikus boltokban vagy jóga kellékeket árusító boltokban találjuk meg), vagy akár műanyag (ezt a legtöbb kozmetikai cikkeket árusító boltláncban be lehet szerezni). A testünk természetes méregtelenítési, tisztulási folyamatának eredményeképpen az éjszaka folyamán lepedék képződik a nyelvünkön. Ezt távolítjuk el a kaparóval, megakadályozva hogy az első reggeli korty vagy falat visszajuttassa ezt a szervezetünkbe. Sokat teszünk ezzel a szájszag ellen és a fogaink épségéért is.
Általában ez egy U alakú eszköz, aminek a szárát a két kezünkbe fogjuk, az U alak közepét pedig a nyelvünk tövére helyezzük, majd óvatosan de határozottan előre húzzuk a lepedéket. A kaparót minden egyes húzó mozdulat előtt leöblítjük, majd néhányszor megismételjük, amíg a nyelv tiszta nem lesz.
Én kifejezetten szeretem ezt az érzést, és mivel a kaparót a fogkefém mellett tartom, még csak véletlenül sem felejtem el.
A szájüreg
A következő lépés a Dantamula Dhauti, azaz a fogtövek tisztítása. Ehhez a jógik hagyományosan finomítatlan sót, vagy tengeri sót használnak. Ha ezt a módszert választod, valóban nézd meg alaposan, hogy milyen sót használsz, semmiképp ne a jódozott konyhasóhoz nyúlj! Némi sót a mutatóujjunkra helyezünk, majd azzal alaposan átdörzsöljük a fogak tövét, a szájpadlást és a nyelv alatti területet is. Végül tiszta vízzel kiöblítjük a szánkat. A módszer célja ugyanaz, mint a nyelv tisztításának: az éjszaka során keletkezett lepedék eltávolítása és a szájüreg megtisztítása.
Itt két alternatív módszert tudok ajánlani. Az egyik a tiszta kókuszolajjal való öblögetés: egy-két teáskanálnyi kókuszolajjal addig öblögetünk, amíg az olaj be nem sűrűsödik, és átlátszóból tejfehérré változik. Ez egy hosszú perceket igénylő intenzív folyamat – megdolgoznak a száj izmai, de az eredmény igazán megéri. A másik opció az alapos fogmosás, ahogy azt máskor is szoktuk. És itt nyert értelmet számomra az Ázsiában oly népszerű sós fogkrémek sora, hiszen ha sós fogkrémet használunk, akkor tulajdonképpen a sót egy krémet állagú paszta formájában használjuk a szájüreg tisztítására.
Az orrjáratok
Jala Neti, az orrjáratok megtisztítása. Talán sokan körületek használtak már tengervizes orrsprayt, nátha, allergia esetén. Bevallom, régebben nekem is volt itthon egy kisebb palack, amikor egy kissé elhúzódó megfázáskor borzasztóan kiszáradt az orrnyálkahártyám, és jót tett a természetes öblítő. Azóta megtapasztaltam, hogy ez a módszer a mindennapokban is jó, nem kell megvárni a betegséget. És persze nem kell szuper drága, palackozott tengervizet venni, hiszen a sóoldat házilag is elkészíthető. Nem kell más mint tiszta víz (tisztított víz vagy forralt csapvíz), finomítatlan tiszta só, és egy alkalmas edény a tisztításhoz. Egy fél liter vízhez nagyjából 1 teáskanálnyi sót kell keverni. De ezt mindenki kitapasztalhatja magának: a megfelelő mennyiségű só a vízben az, amikor nem csípi a nyálkahártyát. A túl sok és a túl kevés só egyaránt kellemetlen érzés az orrban. Igen, a túl kevés is: megvan az az élmény, amikor a Balatonban víz megy az orrodba? Hát ilyen lenne a sótlan vízzel való orrtisztítás is…
A sós vizet egy kis edénybe (neti pot, vagyis neti edény) töltjük, ami egy pici teáskancsóhoz hasonlít. Itthon többnyire kerámia verziókkal találkoztam a jógás vagy indiai boltokban, de én speciel egy nagyon könnyű műanyag változatot használok. Először ellenőrzöm, hogy az adott reggelen melyik orrjáratom szabadabb, melyik szelel jobban – mert ez bizony akár minden reggel más lehet – és azon az oldalon kezdem a folyamatot. A neti edény csőrét a tisztább orrjáratomhoz helyezem, a csap felett enyhén előredőlök és a fejemet az ellenkező irányba döntöm. A számat kissé kinyitom lezárva ezzel a garatot, majd az edényt tartó könyökömet megemelve megdöntöm az edényt, így a sós oldat befolyik az orrüregbe, a másikon pedig kifolyik. Miután kiürült az edény, kifújom az orrom hogy a maradék víz is távozzon, majd megismétlem az egészet a másik oldalon.
Így egy csomó mindent kimosol az orrjáratokból és némiképp az arcüregből is: nátha, allergia esetén a kórokozókat, polleneket és allergéneket is. A nagyvárosban élőknek kiváló a belégzett szmog maradványainak eltüntetésére, a nyári fesztiválokon belégzett por kitakarítására, de úgy általánosan az egészségmegőrzés klassz, és számomra kellemes módszere. Pont úgy, mint ahogy a fogmosás után úgy érzed, hogy felfrissül a szád, az orrjárat öblítése után egyszerűen mintha felfrissülne az orr, élesebben érzem az illatokat és egyszerűen élesebb az érzékelésem.
A szemek
Caksu Dhauti, azaz a szemek megtisztítása. Ez a négylépéses reggeli megtisztulás utolsó, de fontos része. Tényleg csak pár mozdulat, és nem kell más hozzá, csak az orrtisztításhoz előkészített víz maradéka. Egy kevés sós vizet a tenyerünkbe öntünk, majd az egyik szemünket a tenyerünkbe hajtva a sós vízben kinyitjuk a szemünket, és néhányat pislogunk. Megmondom őszintén, nekem ez az eredeti egyszerű módszer sosem jön össze, így az én változatom egy feles pohár beiktatásával zajlik. A pohárba öntöm a testmeleg sós vizet, a szemüregemet a pohár szájához nyomom, majd hátrahajtom a fejem, kinyitom a szemem, pislantok egyet-kettőt, kiegyenesedek és leveszem a poharat. Kiöntöm a vizet, majd megismétlem az egészet a másik szememmel.
…és idulhat is a nap
És tadaaam, kész is vagyunk. Leírva talán soknak tűnik, de 10-15 perc alatt meg is van az egész, még ha egy-egy műveletbe bele is bambulok. De ha sok az időm reggel, akkor mindezt kiegészítem további gyakorlatokkal, naulival, légzőgyakorlatokkal és meditációval (ezekről majd egy későbbi alkalommal írok), és csak ezt követően iszom meg az első pohár vizet. Ha szaladnom kell valahová, akkor a 4 lépés után iszom, nincsenek további gyakorlatok. Az ivás után várok pár percet, hogy a szervezetem észlelje is, hogy folyadékhoz jutott és csak azután reggelizem.
Én esküszöm erre a reggeli rutinra. Hiszem, hogy jó hatással van a szervezetemre, és mióta minden nap alkalmazom, elkerül a nátha és egészségesebbnek érzem magam.
Ha kedved kaptál kipróbálni ezt a rutint, de bármelyik eszközzel vagy módszerrel kapcsolatban kérdésed lenne, szívesen megválaszolom azt!