Santa Teresa és Montezuma

Santa Teresa és Montezuma

Igen, itt a történet egy része bizony hiányzik. Itt már áprilist írunk, immár végzett 500 RYT jógaoktató vagyok (bármit jelentsen is ez, jegyzitek meg páran). A tréning zárónapját és záróünnepségét követően szétszéledt a csapat. Sokan azonnal hazautaztak, néhányan maradtak még Playa Guionesen pár napot, ugyancsak néhányan pedig folytatták az utazásaikat, csakúgy mint én. Kicsit olyan volt, mint elköltözni otthonról. Kilépni a szeretet légköréből a valóságba. Még furább volt azt látni, hogy miközben mi csak készülődtünk, az egyik oktatónk, Janel, már el is indult, otthagyva minket a saját házában.

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a képzés után elindulok délre a parton, és mivel a legkézenfekvőbb desztinációt, Samarát már a tréning előtt meglátogattam, így maradt Santa Teresa. Az egyik jógaoktató társam, Kristen itt lakik a családjával, és mivel autóval indult haza, betársulhattam hozzá, még két jógival, Sammel és Graceszel együtt. Santa Teresa nincs túl messze, mégis a fél világon át kell autózni, tulajdonképpen körbeautózva a Nicoya-félszigetet. Kb. 4 óra az út, tömegközlekedve persze még több. Jah, és közvetlen járat persze nincs, háromszor kell átszállni, de ezt most szerencsére megúsztam.

Mi is van Santa Teresában? Ticok, vagyis helyiek nem nagyon. Szinte minden földet/ingatlant eladtak már a külföldieknek, a helyiek meg felköltöztek a partról a hegyekbe. Eredetileg halászatból éltek, de a többség átnyergelt a turizmusra. A turisták szörfözni jönnek ide, és kiszakadni a valóságból: annyi jógastúdió van, mint égen a csillag, meg jó kávézók, vegán helyek, francia pékség, meg amit akarsz. Én itt vettem életem első szörfleckéjét. Egy helyi, costa ricai női oktatót találtam, akiről az is kiderült, hogy nagyon profi, sokszoros costa ricai bajnok, türelmes és nagyon támogató. Köszönhetően neki, az első órámon már fel tudtam állni a deszkára ötször-hatszor. Zseniális élmény volt, pedig csak a bébi-hullámokon lovagoltam remegő lábakkal. Teljesen megértem, hogy mit lehet ebben a sportban nagyon szeretni. Még valami, amit persze Magyarországon nem lehet gyakorolni…

Időközben Sam újra tanítani kezdett, és újabb jógi-családtagok (Collee és Ingrid) érkeztek a városba, így Sam óráján találkoztunk újra, jógáztunk és csak örültünk, hogy újra együtt vagyunk.

Én pár nap Santa Teresa után úgy éreztem, hogy engem csak a jóga-család tart itt, de a hely igazán nem ad túl sokat. A strandok, amik egymást követik, mint egy lánc (Malpais, El Carmen, Santa Teresa, Hermosa) tényleg szuperek, a szörfösöket bámulni klassz, a naplementék pedig egytől-egyig csodásak, de indulhatnékom volt.

Idefelé kitettük Grace-t Montezumában, ahol az anyukájával lakik. Összeismerkedtünk a családjával, és ámuldoztunk, mikor kiderült, hogy a házhoz egy mini jóga shala is tartozik. Grace meghirdetett egy ingyen jógaórát, így a jóga-család felkerekedett, és átruccantunk Montezumába 5-en, hogy Grace-szel jógázzunk és közben átköltöztessünk engem is.

Jóga után együtt még elmentünk a Montezuma vízeséshez, ami az egyik helyi látványosság. Mókáztunk, ugráltunk a vízesés medencéjébe, beszélgettünk, én meg lélekben búcsúzkodtam. Aztán fizikailag is, amikor végül kitettek a Costa Rica-i utam eddigi leglepukkantabb hostelénél.

A helyzetet nem javította az sem, hogy az első itt töltött éjszakán kb. 25 18-19 éves holland és brit fiatal bulizott, itta ki a boltot a sörkészletéből és szívta füvet úgy, mintha kötelező lenne. Ilyenkor kérdezem meg magamtól, hogy miért is csinálom ezt az utazás nevű dolgot. Hátmég mikor konstatáltam, hogy egy már délután háromkor saturészeg brit fiatal az én szobámban alszik majd. De itt találkoztam az egy éves utazását töltő svájci Rafaellel és Letiziával is, akikkel szuper infókat cseréltünk a desztinációinkról. Velünk együtt kilógott még 4 amerikai srác is a tínédzser közegből, akikkel ugyancsak jókat beszélgettünk.

Szórakoztatónak találtam, ahogy ők négyen utaztak: egy hétbe iszonyú sok kilométert, programot és élményt zsúfoltak bele. Csodálkozom, hogy minden nap tudták, hogy épp hol vannak. A montezumai programlistán szerepelt, hogy el kell menniük jógázni Dagmarhoz, mert egyikük anyukája pár éve jógázott itt, és hát életre szóló élmény volt, na. Be is céloztak egy yin jóga órát, nulla jógatapasztalattal, de mivel nem jelentkeztek be, már nem jutott hely nekik. Lógó orran jöttek vissza, de még épp láttam, ahogy megjelent az ötletet jelző villanykörte jel: kitalálták, hogy mi lenne, ha én tartanék órát. Egy hosszú nap végén, éhesen, egy gigantikus felhőszakadás után, a következő zuhé előjeleit szemlélve mit is mond erre a jógaoktató? Hát persze. Így tartottam jógaórát a full tapasztalatlan srácoknak Montezuma fölázott és kivilágított strandröplabda pályáján, a helyi fiatalok nagy hahotázása közepette.

Montezumában leginkább a helyi strandról induló túraösvényt szerettem, ami elvitt egészen Playa Grandéig, csuda kis strandok mellett, őrült szép látvánnyal. Alig lézengtek emberek a parton, ami némiképp előjele a turista szezon végének.

Másnap továbbindultam Quepos és a Manuel Antonio Nemzeti Park felé.

 

Árak

  • Privát szörflecke (2 óra) Santa Teresa: 50-70 USD
  • Horizon – 75 perces jógaóra: 15 USD + adó
  • Hostel: 14-16 USD
  • Montezuma vízesés: 1000 CRC
  • Montezuma Yoga – 75 perces jógaóra: 15 USD