Az első hét – a jóga útja

Hihetetlen, de máris eltelt a képzés első hete. Rengeteg dolog történik, de valahogy kevéssé szavakba önthető mindaz, ami itt zajlik. Ne aggódjatok, nem lesz szuper-spiri ez a bejegyzés, valahogy csak megtalálom a szavakat.

Először is a suliról

Koh Phangan északnyugati felén, egy jógaiskolákkal teleszórt, nyugodt, jó hangulatú, tengerparti kis központban vagyunk. A suliban a jógatermek nyitottak és mindhárom a tengerre néz. Egyesek szerint ez igencsak megnyugtató, mások szerint elvonja a figyelmet. Én kifejezetten szeretem. Leginkább a tudatot, hogy ott van. De valahogy gyakorlás alatt nem vonja el a figyelmem, tudok magamra, a mozdulataimra, a gondolataimra vagy éppen azok lecsendesítésére koncentrálni.

Samma Karuna. Egy Uruguayban nevelkedett görög srác vezeti és nemzetközi tanárgárdával, sok-sok önkéntessel egy klassz, nem dogmatikus iskolát sikerült összehozni. A tananyagban rengeteg szabadság van, sok mindent tanulunk, ami valójában csak egy-egy éppen csak kinyíló ajtó, amiken mindenki ízlése szerint lép be, vagy nem. Jógatörténet, jógafilozófia, táplálkozás, anatómia, tantra, meditáció, jógapózok korrekciója, önismeret és így tovább. Sőt, a különböző jóga irányzatok gyakorlásába is belekóstolunk. Jin jóga, vinyásza flow, astanga, jin tantra… szeretem ezt a sokféleséget, és ahogy ez formálja az ízlésünket, a stílusunkat.

Hogy is néz ki egy nap

Én reggel 6 körül kelek és eszek valamit reggelire (mondjuk egy banánt), de csak mert ismerem a testem, és tudom, hogy nem funkcionálok reggelente, ha nem eszek egyáltalán. Mondjuk így is erősen küzdök a reggelekkel, aki ismer, az nincs meglepve. Aztán átsétálok a suliba, ami kb 5-10 perc. Negyed nyolckor Vipasana meditációval kezdünk – erről írtam már pár szót. Ennek a lényege, hogy egy órán keresztül csendben, mozdulatlanul ülünk (még ha szúnyogok zümmögnek a fülemben, vagy hangyák háborúznak a bokám körül, akkor is). A meditáció alatt a légzésünket figyeljük, anélkül, hogy módosítanánk azt (pl. hogy milyen mély a lélegzet, vagy milyen szapora), és megfigyeljük, hogy az orr körül milyen érzeteket ébreszt az ott áramló levegő. Ha a gondolataink elkalandoznak – mert persze elkalandoznak – akkor csak visszatereljük őket a légzéshez. Nem foglalkozunk a múlttal és a jövővel, csak a légzéssel, ami a jelen, a most. Azt mondják Buddha így érte el a megvilágosodás állapotát.

A meditációt egy másfél órás jóga gyakorlás követi, mindig más tanárral, így mindig más stílussal.

Ezután ebédelünk. Vagy kései reggelizünk. Vagy bruncholunk, kinek hogy tetszik. Vegán ételek, óriási választékban. Nehéz megállni, hogy sokat egyek, mert minden elképesztően finom, és eddigre már éhes is vagyok. Kicsit sajnálom, hogy nem fotóztam le a kínálatot, szerintem sokan meglepődnétek, hogy mi mindent lehet alkotni hús és mindenféle állati eredetű alapanyagok nélkül.

Az ebédet egy kis szünet követi, majd fél egytől elméleti órák jönnek, kis szünetekkel egészen négyig, amikor ismét egy másfél-két órás jóga gyakorlás jön. A napot elmélettel zárjuk, általában hét és fél nyolc között.

Hétfőnként van közösségi vacsora a suliban, ahol az önkéntesek és a tanárok is ott vannak, máskor pedig vagy együtt vacsorázunk valahol, vagy ha több térre van szükségem, akkor a szállásommal szembeni kis thai büfében eszek valami gyorsat, és egy csendes estét töltök a szobámban vagy a teraszon.

Ez a rutin hétfőtől szombatig, az egyetlen szabadnapunk a vasárnap, amikor szétszéled a csapat. Van aki visszavonul tanulni, mások elindultak a közeli ecstatic dance-re, én meg kerestem egy jó kávézót és egy jó masszázst.

A körülmények és a társaság

Tizenöten vágtunk bele ebbe az utazásba, aminek a végén remélhetőleg mindannyian kezdő jógatanárok leszünk. Három srác, tizenkét lány. Heten az USA-ból vagy Kanadából, hárman Németországból, és egy-egy ember Hollandiából, Franciaországból, Csehországból, Ausztráliából.

A szobámat a new yorki Ashleyvel osztom meg, aki egyszerűen zseniális. Szuper bájos, szerény és kedves lénye adomány a nap végén. Elképesztően hajlékony, igazi inspiráció az ászanák – jógapózok – magas szintű kivitelezésében.

A csapat egyre inkább összeforr. Rengeteg érzelem tör fel belőlünk nap mint nap, sok-sok elfojtott frusztráció, trauma, és ott vagyunk egymásnak támaszul. Nagyon jó érzés ennek része lenni.

Egyébként a szigeten épp most kezdődött az esős évszak. Az első napokban megállíthatatlanul zuhogott, egész álló nap. Aztán néha láttuk a kék eget is, sőt, egyszer már a nap is kisütött. Komoly verseny alakult ki abban, hogy kinek van idétlenebb esőkabátja. És persze az eső egyenes következménye a rengeteg szúnyog, ami önmagában is elég nyűg, de így, hogy dengue-láz fertőzött területen vagyunk, ez igencsak para sokaknak – bevallom nekem is. Kísérletezünk, hogy melyik szúnyogriasztó válik be, és hogyan a leghatékonyabb a védekezés. A természetes riasztókról hamar leszoktunk, hiszünk a DEET-ben. Én találtam egy szert, ami jónak tűnik, már két napja nincs új csípésem. Van remény. A hosszúnadrág és hosszúujjú egyáltalán nem segít, a kis dögök csípnek azon keresztül is.

A dengue amúgy nem vicces. 7-10 napra ledönti az embert a lábáról, magas lázzal, fejfájással, az első napokban olyan fáradtsággal, hogy az ágyból sem lehet kikelni, és étvágytalansággal. Amellett, hogy önmagában is elég szívás, tulajdonképpen a képzés végét is jelentené, mert arról max. 10 órát lehet hiányozni. A para meghatározta a csoportdinamikát az első napokban. Most éppen a papajalevél levében és a fokhagymában hiszünk, reggelente mindenki nyers fokhagymát rágcsál, így kollektíve vagyunk rettenetesen büdösek.

A jógagyakorlásom

Az első jógaórám talán kb. 10 éve volt. Aztán kisebb nagyobb rendszerességgel – volt, hogy minden nap, volt hogy hónapokig egyáltalán nem – bikram jógára jártam. Aztán tavaly belekóstoltam az astanga jógába, de nem mondanám szuper tapasztaltnak, gyakorlottnak magam. Szóval ami itt történik, igazi kihívás nekem fizikailag. Nem vagyok nagyon hajlékony, ráadásul egész évben bokasérülésekkel küzdöttem, szóval az ittlét fizikailag megterhelő.

Szeretem azokat az órákat, ahol épp az én határaimat feszegetjük, de sokszor szembesülök azzal, hogy mekkora utat kell még megtennem, amíg pl. a fejenállás, vagy a testsúlyt csupán a karokra helyező pózokat meg tudom csinálni. Hihetetlen sok alázatot tanít, hogy valamiben nem vagyok jó. És hiába tudom, hogy a jóga útja messze nem csak a pózok kivitelezéséről, a test edzéséről szól, nehéz út ez nekem.

A lelkem útja

Úgy indultam el otthonról, hogy a bajaimat, a harcaimat és küzdelmeimet otthon hagyom, és csak magammal foglalkozom – bármit is jelentsen ez. Most egy kicsit azért nevetek magamon. Mert persze mindezek jöttek velem ide is. Miért is gondoltam azt, hogy a bajaim nem én vagyok? A gondolataimban igencsak ott van minden, amiről azt hittem, hogy otthon hagyhatom. Így most épp tanulom elfogadni, hogy rendben van ez így, mert tulajdonképpen ez az egész csomag én vagyok.

Holnap lesz az első vizsgám, drukkoljatok!