Miért vagyok Thaiföldön

Miért vagyok Thaiföldön

Az ittlétem oka – és főleg az, hogy hosszú ideig egy a monszunban ázó szigeten van az itt – nem más, mint hogy elhatároztam, hogy elvégzek egy jógatanár képző tanfolyamot. Hosszas keresgélés után esett a választásom erre a sulira. Hogy jól döntöttem-e, az egy hónapon belül kiderül.

Az elkövetkező időszak tehát nem bővelkedik majd utazós kalandokban, nem is írok hát ilyenekről. De írok majd a jógasulis élményeimről, egészen biztosan. Ami biztos, hogy hosszú napoknak nézünk elébe: minden reggel hétkor kezdünk és este hétkor ér véget a móka. Meglehetősen intenzív, 6 nap a hétből. Persze az órák között van szünet, amit akár a tengerparton is tölthetnénk, mert a suli közvetlenül a parton van, de mivel ezidáig lényegében megállíthatatlanul szakadt az eső, leginkább valami száraz sarkot igyekszünk találni, ahol meghúzhatjuk magunkat. Ez persze nem olyan könnyű, amikor háromból három jógaterem minimum kettő, de inkább három vagy mind a négy oldalról nyitott, és a frissen felújított pálmatetők sem vizsgáznak túl jól.

Holnap reggel is, mint minden reggel, meditációval nyitunk. Egy szuper egyszerűnek tűnő alapmeditációval, aminek a lényege, hogy a légzésünket figyeljük, és ha elkanyarodik a figyelmünk, és azon kapjuk magunkat, hogy egy gondolat mentén elkalandoztunk, azonnal visszatérünk a légzésünkhöz, így maradunk folyton a jelenben. Az egyetlen aprócska problémám ezzel az, hogy a légzésem figyelését eddig arra használtam, hogy esténként lenyugtassan az izgága agyam és elaludjak. Szóval a matracon térdelve és a meditációs padra támaszkodva attól rettegek reggelente, lényegében a teljes meditáció (1 óra) alatt, hogy lefejelem a padlót tutira, ahogy elalszom majd, pedig erősen ki akarok tartani. Szerencsére ez idáig még nem történt meg. Egy kis győzelem.