Sámara, találkozás a csendes-óceáni parttal

Sámara, találkozás a csendes-óceáni parttal

A terv ez volt: egy utolsó bőséges helyi reggeli, gallo pinto (rizs babbal és zöldségekkel, rántotta, sült banán), és elindulok az esőben a 10 km-re lévő buszmegállóba, majd onnan a sokátszállásos utamra. Elöször a szállás tulajdonosának a lánya ajánlotta fel, hogy úgyis bemegy a faluba, elvisz engem is. Aztán az éppen távozni készülő francia család ajánlotta fel, hogy elvisznek egészen Liberiáig, megspórolva két átszállást és egy csomó időt. Szuper! Már legalább 20 perce az autóban ültünk, beszélgettünk, mikor a feleség megkérdezte, hogy hívnak. A válaszomra nagy hahota a kocsiban: őt is Juditnak hívják. Na, erre túl sok esély nem volt.

Izgi család amúgy. Francia férj és az ő szülei, a Costa Rica-i felesége, akik 30 évet éltek Nicaraguában, a saját hoteljukat menedzselve. Aztán a politikai helyzet fokozódásával, a vírushelyzet intenzitásával és a választások közeledtével úgy érezték, hogy a hotelt be kell zárni. Átköltöztek Costa Ricaba, és most a parton, Tamarindoban menedzselnek egy Bed&Breakfast szállást. Egy éve nem látták a nicaraguai birtokukat, szóval intenzív időket élnek.

Kicsit nagy volt a lendület, ahogy hazafelé tartottak, így közelről figyelhettem meg, hogy milyen is egy gyorshajtásos rendőri ellenőrzés itt. 80 km/h sebességlimitnél 114 km/h-val hajtani pontosan 140.000 colont (azaz kb. 70.000 forintot) ér. Vesztegetésnek esélye sincs. Ha kéred, megmutatják a trafipax felvételt, és a rendőrök szuper udvariasak.

Mindenesetre én gyorsan Liberiaba értem, 10 percen belül jött a buszom Nicoyaba. Oda pont akkor értem, amikor az amúgy más megállóból és csak 2 óránként induló sámarai busz elindult. Az esélytelenek nyugalmával indultam a megálló felé, és egy kanyarban pont elcsíptem a buszt. Délután kettőkor már Sámaraban voltam.

Samara - pinterjuco.hu

Sámara egy picike hippi település a parton a Nicoya-félszigeten, az ország egyik legszárazabb régiójában. Szörf és séták a tengerparton, nagyjából ez itt az uralkodó program. Itt szembesültem először azzal, hogy milyen meleg van, ha épp nem a köderdőben vagy a hegyekben vagyok. Bár imádom a meleget, időre volt szükségem, hogy átállítsam erre magam. Így maradt a kora reggeli kelés, tengerparti séta, csobbanás, aztán 10-től pihegés a melegben, majd 4-től ismét a part, és minden este egy újabb izgalmas part a naplemente megcsodálására.

Az első választásom a Playa Buenavista volt, ami nem hazudtolta meg a nevét, és csodás látványt nyújtott. Mondjuk odafelé át kell kelni egy folyótorkolaton, szóval szuggeráltam a krokodilokat, hogy ne épp akkor akarjanak vacsorázni. Igen, bizony vannak krokodilok, és ez nem is olyan ritka, mint amennyire hinni akartam. Szóval az olyan partszakaszokon, ahol folyó ömlik a tengerbe, nem annyira ajánlatos strandolni. Samara beach - pinterjuco.huA szállásom 3 strandhoz is viszonylag közel esett, így kimaxoltam az ott-tartózkodást. Az elutazásom előtt fedeztem fel a Playa Izquierda partot, ahová egy jólnevelt kutyus is elkísért. Mondjuk velem volt egész reggel a parton, talán az aznapi őrangyalomul szegődött. Itt találkoztam két helyi asszonnyal, akik a sziklák között gyűjtötték a kagylókat, majd tengervízben, némi rizzsel együtt nyomban meg is főzték. Azt mondták, hogy igen melós lett volna az egészet felcipelni a partról a meredek lépcsősoron, így a cipekedést megspórolva inkább a parton ebédeltek. Hosszan elbeszélgettem velük, de olyan erős helyi spanyolt beszéltek, hogy komolyabb témákba nem igen kezdtünk.

Sámaraban a Woodstock nevű hostelben aludtam, szerintem ebből kitaláljátok a feelinget. Jó közeg volt, nagy beszélgetésekkel, nevetéssel, együtt főzéssel. Meglepően gyorsan beavatódtam a 22-25 éves amerikai fiatalok randizási problémáiba, és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy egynéhányuk akár a gyerekem is lehetne. Szerencsére egyikük, aki arról beszélt, hogy az idősebb csajok jönnek be neki, azonnal meg is nyugtatott, hogy nem kell veszélyben éreznem magam. Hát nem éreztem.

Surf in Samara - pinterjuco.huSámara alig 20 km-re van Nosaratól, vagyis Playa Guionestől, a következő állomásomtól, mégsincs közvetlen buszjárat a két település között. Nade, elég csak a legközelebbi benzinkúthoz (La Bomba) eljutni, majd itt várakozni a Nosara felé tartó buszra. Meg lehet persze nézni a menetrendet is, de semmi értelme: úgysem akkor fog jönni a busz!

Ezúttal a javamra játszott a tico valóság, és csak 15 percet kellett várnom, hogy újabb 1 órát zötykölődjek az úticélomhoz. Hirtelen egy nepáli buszon éreztem magam, amikor meghallottam, hogy kiscsirkék csipognak a buszon valahol, de akárhogy meresztettem a szemem, nem láttam a kast sehol. Aztán rájöttem, hogy a mellettem ülő csaj ölében lévő dobozban dorbézolnak a csibék. Csak reménykedtem, hogy a csibék nem sülnek meg a dobozban Guiones-ig.

Playa Guiones nem egy igazi település, de annyi külföldi települt ide, épített villákat, hogy lassan valamiféle település jelleget kezdett ölteni a dolog. De erről majd a következő bejegyzésben.

Mindez már több mint egy hónapja történt. Szóval ez most már úgyis kivárjátok.