Uvita de Osa

Tovább utaztam délre, Uvitába. Meg akartam állni Dominicalban is, de a horror árú szállások elriasztottak. Egy egyszerű szobáért 70 dollárt még mindig sokallok. Nem akarok senkit eltéríteni Dominicaltól, van ott 10 dolláros hostel is, de épp semmi ilyesmi nem volt elérhető, mikor arra jártam. Így kötöttem ki a következő településen, Uvitában. A kettő egyébként kb. 20 percnyire van egymástól.

Előbbi jó kiindulópont a Nayuaca vízeséshez, amit nagy sajnálatomra én végül kihagytam, de aki járt ott, mind nagyon ajánlotta.

Uvita strandja a Ballena Nemzeti Park része, és itt van a bálnafarok alakú strand is, ami csak apálykor kerül szárazra, és persze csak a levegőből adja ki az alakját igazán. A park nevét az itt decembertől áprilisig megforduló – és párzó – hosszúszárnyú bálnákról kapta, de vannak itt delfinek, teknősök és minden más is. A nemzeti park alapvetően a tengeri élővilág védelmére jött létre, de szerintem klassz, hogy a part is védett. Persze ez azt jelenti, hogy egyben belépődíjas is, amit a helyiek nem értékelnek annyira. Ez a part volt korábban a gyerekek iskola utáni játszótere, de már a helyi lakosok is csak belépőjegy ellenében mehetnek be. Egyébként ez lett az egyik kedvenc partom: fantasztikus világos homok, kellemes hullámok, pálmafák, a háttérben pedig a Cordillera de Talamanca hegység hegyei teszik drámaivá a képet. Tényleg csodaszép.

Itt találtam a parton egy csodás homokrajz/homokmandala sorozatot. Annyura fantasztikusan szabályosak, részletgazdagok voltak, hogy alig bírtam ekszakadni tőle. A művész a bálnafarokra alkotta őket. Különleges élmény volt látni, ahogy a dagály két oldalról kezdi el eltüntetni a rajzokat.

Van a közelben több kisebb vízesés vagy természetes medence, ahol a helyiek is előszeretettel fürdőznek, de ezek autó nélkül azért nem a legkönnyebben megközelíthetőek. Én a legközelebbi Cascada Verde vízeséshez gyalogoltam el, mintegy 50 perc alatt. A hely klassz, olcsó, van egy nagyobb vízesés, ami csúszdaként is funkcionál, és több biztonságos ugróhelyet is kialakítottak 3-4 méteres magasságban. A víz kellemesen hűvös, így a forróságban különösen jó itt múlatni az időt. Mostanra elmúlt a montezumai vízesésben ugrálás miatti fülfájásom, így miután végignéztem, hogy pár amerikai nyugdíjas óriási sikítással veti magát a mélybe, én is ugrottam néhányat.

Visszafelé sétálva ittam a legfinomabb Costa Rica-i kávét, ami igazán az ízlésem szerinti. Tuuuudom, tudom. Hiszen hát a Costa Rica-i kávé híresen jó… Nos, ők is szeretnek sötétre pörkölni, amit én ugye annyira nem csipázok. Na de ez itt, egy értő baristától szuper jól elkészítve mennyei volt. Ráadásul kint ültem a kertben, és figyeltem az állatokat, akik nem zavartatták magukat, hiszen ez mégiscsak az ő dzsungelük.

A szállásom itt egy szuper lodge volt, jófej emberekkel, medencével, de persze azért megint egy kis nem várt kalandba keveredtem.

A 6 ágyas szobában csak egy szobatársam volt, aki a megérkezése napját szinte végig ágyban töltötte, estére meg eltűnt bulizni, és csak pár órával azelőtt tért vissza, mint hogy én felkeltem, és az aznapi programomra indultam. Mikor újra láttam, még mindig nem tűnt teljesen józannak. De egy erős kávé mellett kiderült, hogy jógázik, és erősen kérlelt, hogy tartsak neki jógaórát, szívesen fizet is érte. Hát miért is ne. Kora estére – hála az egész napos sör-ivászatnak – ismét teljesen részeg volt. Minden ottlakót zargatott a beszélgetési vágyával, miközben nem is tudta már rendesen kifejezni magát. Minduntalan a másnapi jógaórájáról és spirituális kérdésekről akart beszélgetni velem, de gyorsan tisztába tettem a dolgot: se részegen, se másnaposan nem gyakorolhat velem, szóval villámgyorsan józanodjon ki, ha jógázni akar. Aztán ismét eltűnt.

Én kevésbé éreztem biztonságban magam kettesben vele a szobában, így fontolóra vettem, hogy egy másik szobában alszom aznap éjjel, de végül elnyomott az álom a saját ágyamban. Hajnalban egy óriási üvöltésre, meg a kapu dörrenésére ébredtünk. Fél óra múlva meg arra, hogy a rendőrség áll villódzó lámpákkal a ház előtt. Én biztosra vettem, hogy történt valami a sráccal. Hát, tulajdonképpen igen. Az autójában volt, teljesen eszméletlenül az anyósülésen, az autó pedig a kapura rácsúszva, azt félig behorpasztva állt a kapubejárón. A rendőrök rendesen felvették az adatokat, megállapították, hogy a csávó él, de teljesen eszméletlen. Majd dolguk végezve(?) elmentek. A tulaj lakatot cserélt a kapun, bezárta azt, arra az esetre, hogy ha magához tér a srác és erőszakoskodna, akkor se tudjon bejönni. Majd mindenki megpróbált visszaaludni, több-kevesebb sikerrel.

Reggel a srác a világon semmire nem emlékezett. A szállásadó azonnal összepakoltatta vele a cuccait, és elküldte, mi meg irtó álmosan, a reggeli kávé mellett próbáltuk összerakni, hogy mi is történhetett. Minden esetre a jógaóra elmaradt.

Egyik délután elbuszoztam a Playa Hermosa partra, de nevével ellentétben nem annyira szép, vagyis csupán csak nem versenyezhet a bálnafarkas part szépségével. Mégis megérte idejönni, mert pont láthattam milyen az, amikor egy óriási fa kidől a dzsungelben. A ropogó fa hangja, a madarak visítása, a majmok üvöltése… az elszakadt elektromos vezeték szikrázó pattogása, a fékező autók. Mint egy lassított felvétel. Döbbenetes volt. Mint ahogy az is, hogy az egészet fél órán belül eltakarították, a kábelszakaszt újrahúzták, az élet megy tovább. Szerencsére senki nem sérült meg.

Az uvitai látogatásba az is belefért, hogy együtt reggelizzek Sarah-val, a Nexus-jógacsaládom egyik tagjával. Sarah Uvitában él a családjával, ahová Kanadából költöztek. A vállalkozásuk még mindig Kanadában van, de ők teljesen itt élnek, másfél éve nem is voltak otthon. Majd most mennek, nyáron, ha tudnak. Ez a találkozás volt az utolsó személyes kapocs a jógacsaládommal, mostantól csak virtuálisan tartjuk a kapcsolatot.

Uvitában találkoztam a legtöbb olyan utazóval, aki járt, vagy legalább már hallott az Osa-félszigetről. Meglepődnétek, hogy a Puerto Viejo – La Fortuna – Tamarindo háromszögben mozgó utazók mekkora részének nincs fogalma Costa Rica távolabbi csodás területeiről. Eddig is tervben volt az odalátogatás, de itt végleg biztos lettem abban, hogy ez jó terv. A következő megálló tehát: Osa-félsziget.

Árak

• Busz Queposból Uvitába: 2.350 CRC (cca. 1.200 HUF)
• Szállás: 11.000 CRC/főtől (cca. 5.500 HUF)
• Cascada Verde vízesés belépő: 2.000 CRC (1.000 HUF)
• Belépő a Marina Ballena Nemzeti Parkba: 6,78 USD (cca. 2.100 HUF)