Monteverde

Miért Monteverde? A válaszom a misztikus köderdők, hosszú séták – még ha túrázásnak nem is nevezhetem – és a zöld ezer árnyalata.
Monteverde valójában két kicsi település, Santa Elena és egy kvéker telep, Monteverde a hegyekben, két természetvédelmi terület között. Innen könnyen elérhető mindkettő, a Reserva Biologica Bosque Nuboso Monteverde (azaz a Monteverde Köderdő) és a Reserva Bosque Nuboso Santa Elena (azaz a Santa Elena Köderdő) is. Először a híres-hírhedt Selina hostelbe foglaltam, ahonnan gyalogosan is elérhető a monteverdei köderdő. Híres, mert az első hostel frenchise, ahol a coworking & coliving tereket a digitális nomádokra gondolva alakították ki (erről hallhattatok tavalyelőtt sokat Hortobágyi Rántott Vombattól, aki 2 hetet töltött Selina nagykövetként Costa Ricában és Panamában). Hírhedt, mert a pandémiás időszakban kirúgta az összes helyi alkalmazottat, de nem zárta be a helyeket, hanem külföldi ingyen munkaerővel (önkéntesekkel) működteti a helyeket, erős politikai és munkaügyi vitákat gerjesztve a környéken.
Már itt erősen látszott, hogy a környék nincs tömve turistákkal. Egy éjszakára csak az enyém volt a 6 ágyas szoba, és következő estére is csak egy szobatársat kaptam.
A montervedei köderdő kb 105 km2, majd 15 km túraútvonallal. Komolyan veszik a higiénés szabályokat. Amúgy is limitált számú turista látogathatja a területet egy nap, most pedig vonalkódos karszalagokkal ellenőrzik, hogy egy-egy túraútvonalon mennyi ember tartózkodik egyszerre. Van 2-3 útvonal, amit a többség végigjár, de én elhatároztam, hogy az összes túraútvonalat bejárom, így a távolabb eső útvonalakkal kezdtem, ahol egy lélekkel sem találkoztam. Elkel az esőkabát, a jó túracipő, a lépésbiztonság és a türelem, főleg ha madarakat, egyéb állatokat szeretnénk látni. Kora reggel szuper misztikus hangulat van a parkban, gomolyog a köd, szitál az eső, néha-néha átsüt a napfény a ködön, aztán vissza a misztikumba.
De a legjobban azt a pontot szerettem, ahol egy kilátónál a Costa Rica-i nagy vízválasztó vonalán álltam. Az egyik oldalon leeső csapadék mind a Csendes-óceánban, a másik oldalon leeső csapadék pedig a Karib-tengerben köt ki. Itt erős szelek fújnak a karibi térség felől, a szelek hordozta nedvesség felemelkedve kicsapódik, és ködöt formálva ellepi a csendes-óceáni oldalt.
Ugyanez a nedvesség áramlik a Santa Elena Köderdő fölé is, mégis a kettő teljesen külön ökoszisztéma és eltérő mikroklíma. Imádtam ezt a parkot. Láttam kolibriket, egy majomcsaládot, gigantikus pillangókat, és egész nap alig találkoztam másokkal.
A szülinapomra az ugyancsak nagyon közeli Curi-Cancha Reserve-be mentem. Na, itt ugyancsak én voltam az egyetlen ügyfél. Később még legalább 5 emberrel találkoztam. Ide az emberek madarakat jönnek megfigyelni, de én csak egy jót akartam sétálni a kicsit eltérő erdőben, de aztán úgy alakult, hogy egy kékfejű motmot végig kísért az utamon, láttam ezernyi kolibrit, egy kolibri-etető körül a legszürreálisabb élményben volt részem, ahogy a fejem körül cikáztak ezek a különleges kis madarak, és láttam egy quetzal párt is, Közép-Amerika emblematikus madarát, amit nem is olyan könnyű elcsípni.
A délutánt a Café de Monteverde kávéültetvényén töltöttem. Van pár opció, ahol be lehet tekinteni a Costa Rica-i kávékultúrába.
Több kávétúra is hirdeti magát, de mindenképpen olyat akartam, ami nem annyira biznisz-szagú, és a fenntarthatóság kiemelt szerepet kap. Tök jó, hogy ezt a farmot választottam. Guillermo és családja (kék szem, skót ősök) nagyon szimpatikus. A családból 7 testvér dolgozik együtt a vállalkozásban, ami nagyon innovatívan igyekszik átvészelni a válságot. Izgi persze a vezetett program is, mégis a mellette zajló beszélgetés a legjobb.
Végigsétáltunk az ültetvényen, a bébi kávécserjéktől, a legelőször telepített cserjéken, a bővüléskor beültetett területeken át a leszedett kávé mérlegelését végző központig, majd a feldolgozó területen át a pörkölőig, hogy aztán 3 különböző eljárásban feldolgozott, háromféleképpen pörkölt kávé összesen 5 verzióját kóstoljuk meg.
A jelenlegi helyzetről beszélgetve megtudtam, hogy a járvány ideje alatt kevesebb, mint a fele bevételt tudják csak generálni a farmon.. Ugyan minden munkatársat megtartottak, de csak félállásban, és mindenki, a menedzsertől az adminisztrátorig csak a fele fizetését kapja. Beindították az online boltjukat, összefogtak egy kakaótermelővel, aki kávés csokikat készít, kialakították az élő online kávétúra infrastruktúráját a farmon, összehozták a helyi kávétermelőket és kávétúra szervezőket, hogy egységesen próbálják kezelni a covid miatt kialakult helyzetet, sztenderdizálták az árakat, és létrehoztak egy alapot, amibe minden kávétúrás cég az eladások arányában fizet be, és amiből a helyi közösséget segítik. Egységesítették a túraszervezőknek adott jutalék rendszerét is, hogy senki ne járhasson rosszul. Megtartották a nicaraguai vendégmunkásokat is, még ha idén külön minisztériumi engedélyek, tesztek, szervezett utazás és karantén is kellett ahhoz, hogy náluk dolgozhassanak, de nem mondtak le ezekről a családokról és arról, hogy a munkán keresztül támogassák őket a jobb életkörülményekhez való hozzájutásban. Hát engem meggyőztek. És a kávé is finom volt.
Este átköltöztem a “központba” egy kis lepukkant hostelbe. Kiderült, hogy rajtam kívül csak egy francia lány lakik itt, így megkaptam az egyik szobát, csak magamnak. Igen, a hely eklektikusan lepukkant, de aranyszívű emberek viszik, akik lényegében befogadtak a családba. Együtt reggeliztünk, főztek nekem vacsorát, és bármire vágytam, megteremtették nekem, ingyen. Zeidy egy 52 éves nő, túl egy csúnya váláson, 4 tulajdonképpen felnőtt gyerekkel, és az új, 37 éves férjjel, Marioval. Volt 10 hónap, amikor nulla bevételből gazdálkodtak, most is csak immel-ámmal jönnek a vendégek. Ezért Mario beállt egy építkezésre dolgozni, hogy kitanulja a kőműves szakmát, hogy aztán egyedül újítsa fel a hostelt. Hihetetlen szeretettel vettek körül, mindent megszerveztek nekem, vega vacsorákat ettünk csak miattam, és irtó jókat beszélgettünk, nevettünk együtt. Sokat beszélgettünk a családról, hogy mennyit ítélkeztek Zeidy felett a hekyiek: biztos azért vált el, mert rossz feleség volt; biztos azért volt egyedül 7 évig, mert a nőket szereti; milyen szemérmetlen és telhetetlen, hogy egy 15 évvel fiatalabb férfivel él együtt, aki ugyan a férje, de biztos csak a pénzére hajt… mennyire ismerős mindez.
Zeidy háza lett a bázisom pár napra. Innen indultam a Santa Elena köderdőbe, ahonnan szép időben a kb. 20 km-re lévő Arenal vulkán is látszik. Hát aznap a kinyújtott kezem vége sem látszott, nemhogy a vulkán. Két óra alatt bejártam az amúgy fantasztikus park legtöbb ösvényét, hogy aztán lézengjek kicsit, hátha felszáll a köd, és mégis lesz kilátás aznap. Nem lett. De szerettem ezt a parkot, sokkal kevésbé kiépített, mint a monteverdei, sokkal erősebb a dzsungel feeling. Voltak pillanatok, amikor megérkezett a lelkemig, hogy gyakorlatilag egyedül vagyok a köderdőben, alig látok valamit, és körülöttem valódi vadállatok élnek. Mondjuk a parkőr megnyugtatott, hogy a pumák a piros kabátra mennek, az én zöld esőkabátom okés lesz.
Aztán annyira átfáztam, hogy az aznapra tervezett függőhidas túrát elnapoltam. Cserébe megvigasztaltam magam egy fantasztikus fahéjas csigával, aminek az illata vonzott be egy kávézóba. Olyan élvezettel ettem a cuccot, hogy fizetéskor a tulaj megajándékozott egy extra fahéjas csigával, mondván, hogy élő marketingje voltam az üzletnek az ott-tartózkodásom alatt.
Másnap tértem vissza, a Selvatura Parkba, ahol már látszott némi nyoma annak, hogy ez a település alapvetően a turizmusra rendezkedett be. Már a minibusz is majdnem tele volt, és velem egyidőben 4-en váltottak jegyek a függőhidakra, a többiek ziplineozni mentek. De van itt minden: zipline (ami canopy túra néven fut), Tarzan swing, pillangóház, lajhár-ház, orchideák. Egyébként a zipline nagyon megy itt, egy csomó park kínálja ezt a mókát, van miből válogatni.
Másnap indultam tovább, csak azt nem tudtam még, hogy hová. Zeidyvel megtanácskoztam, hogy mi legyen. A két opció a még turistásabb La Fortuna – Arenal, vagy a Tenorio Vulkán Nemzeti Park voltak. Én már tudtam, hogy a másodikhoz húz a szívem, csak épp elfogadható árú, és egyben jól megközelíthető szállást nem találtam. Ekkor beindult a gépezet, Zeidy elkezdett telefonálni, és fél óra múlva lett lealkudott áru szállásom, 10 percre a nemzeti parktól, és a tömegközlekedési opciókat is összeraktuk. Hát nem mondom, ilyen háttérrel mondjuk egyszerűbb a szervezés. Szóval szombat reggel irány a Tenorio Nemzeti Park!
Árak
- Monteverde Bosque Nuboso – belépő: 25 USD
- Santa Elene Bosque Nuboso – belépő: 9.600 CRC
- Curi Cancha Reserve – belépő: 20 USD
- Café de Monteverde kávétúra: 40 USD (utazással együtt)
- Selvatura Park, függőhidak: 39 USD
- Szállás: 7-14 USD éjszakánként
- Helyi busz San Jose – Monteverde: 3.600 CRC