A negyedik hét – a jóga útja

Vége van. Tényleg vége. Nem hiszem el. Arra vágyom, hogy folytatódjon ez az intenzív tanulás. Ne érjen véget az ezzel az összetartó közösséggel töltött idő. Hálás vagyok, hogy még maradok egy hónapot, önkénteskedek, jógázok és tanítok. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Meditáció újratöltve

A héten felkeltünk a jóga matracról és a kora reggeli csendes meditációról aktív meditációra váltottunk. Pár napig Kundalini meditáció volt terítéken, ami négy, egyaránt 15 perces fázisból áll. Az első alatt ütemesen rázkódunk a zene ritmusára, majd a másodikban táncolunk úgy, hogy hagyjuk hogy a test irányítson, az agyunk nem szólhat bele a mozdulatokba, a harmadikban csendben – az Agyna csakrára, azaz a harmadik szemre fókuszálva – meditálunk, majd a negyedikben Savasanaban, azaz hullapózban vagyunk. Rögtön az első alkalommal egy komolyabb pszihodelikus trippen – vagyis amilyennek azt képzelem – éreztem magam. A harmadik szemem fényt sugárzott, majd egy színes hullámzó-gyűrűző energiaponttá alakult. Savasana alatt pedig a bal karom felemelkedett a földről. Ezen annyira meglepődtem, hogy kinyitottam a szemem ellenőrizni a szitut, és persze a kezem a földön volt. Esküszöm nem szedtem be semmi illegálisat. De ez csúcs.

A hét utolsó 3 napjára ismét új módszerre váltottunk, az Osho féle Nadabrahma meditációra. Itt az óra első harmadában hümmögünk elnyújtott kilégzéssel, és az így keltett vibrálás/rezgés energiával tölti meg a testet a második harmad első felében energiát adunk, majd fogadunk. Végül meditációs pózban, vagy hulla pózban töltjük a fennmaradó időt.

Újabb sikerek

Roppant hálás vagyok minden matracon töltött óráért. Újabb, korábban lehetetlennek tűnő pózokat sikerül végrehajtanom ami újra és újra megmutatja a gyakorlás erejét. Hasonló az élmény a hegymászáshoz: sokszor gondolom azt, hogy az én testem erre nem alkalmas, nem erre van kitalálva, de ez csak egy illúzió, az agyam kreálmánya, és épp olyan könnyen átfordítható egy pozitív gondolattá, ahogy a negatív megszületett. Egyszerűen jóval többre vagyunk képesek, mint amit gondolunk magunkról.

Vizsgák

Szerda délutánra mindenki túl volt a gyakorlati vizsgákon, és mindenki sikerrel vette az akadályokat. Az én vizsga tanításom kedd reggel volt és elég életszerűre sikerült. Hát persze, hogy az első 10 percben kezdett el folyni az orromból a víz (ami előfordul, a reggeli orrtisztító rituálé utóéleteként), majd ez hozta magával a többit. Na, ez kevésbé szokott előfordulni. És a thai zsepik szupervékonyak. Be kellett iktatnom egy-egy eredetileg nem tervezett hosszabban kitartott pózt, hogy közben orrot fújhassak. De hát ilyen a valós élet is, nem? Maga a sorozat szerintem klassz lett, én szerettem nagyon. A csoportom is jól érezte magát benne és a végső értékelést adó tanárom is nagyon pozitív volt. Tök jó tanácsokat kaptam, hogy a jövőben hogyan fejlődhetek tovább, de az alapértékelés szerint “elég magabiztos vagyok és stabil a tudásom ahhoz, hogy tanítsak így, ahogy vagyok”. Jupppíííí.

Mivel hétfőn már letudtuk a harmadik heti vizsgát, már csak a szombati végső elméleti vizsga választott el minket attól, hogy jóga oktatónak mondhassuk magunkat. A teljes négy hét elméleti és gyakorlati anyagából vizsgáztunk, mindannyian sikeresen.

Friss jóga oktatók

Szombaton volt a “diplomaosztónk”, egy csodaszép, tengerre néző hotel kertjében. Megható pillanatokkal, rengeteg szeretettel, hálával a szívekben. Ishi, a suli vezetője engedett mindenkit útjára, a fülekbe suttogott személyes üzenettel, mielőtt elindultunk az Angels Walkra, ami egy masszív szeretet-bomba. Az én üzenetemet a bal fülembe suttogta, ahol nem hallok. Egy pillanatig bosszankodtam ezen, majd rájöttem, hogy a szavak nem is lényegesek, egyszerűen csak éreztem a szeretetet, a biztatást és a támogatást. Jóga oktató vagyok.